Így csalták el valójában a választást? Egy szavazatszámláló kiábrándító beszámolója
Nem tudjuk, melyik országban élünk, csak a kommentfalakról.
Már 13 ezren osztották meg a bejegyzését!
Gönczi Andrea az alábiakat írta:
“Tegnap tevékenyen részt vettem a választásban, a szavazatszámláló bizottság tagja voltam.
A helyszín: 1955-ig önálló település, földművelésből élő jómódú sváb lakossággal. Ma egy főúttal kettévágott külső városrész, elszegényedett, elöregedett, elcigányosodott.
Nincs óvoda, iskola, háziorvos (csak néha ügyeletes), a bolt CBA, a szebb napokat látott kocsma a „legyes”.
A választás az ún. kultúrházban zajlik, ablakain sűrű rácsok, az egyetlen helyiségből álló épületben a pókháló és a világítás versenyét egyértelműen az előbbi nyeri.
Van még három özönvíz előtti gázkonvektor, rengeteg kék kárpitos irodai szék, mindegyik végtelenül mocskos, némelyik törött is, azok a fal mellett állnak halomba dobálva.
Szerencsére van két paraván, azzal el lehet takarni, hiszen a választási kézikönyv „méltó körülmények” megteremtését várja el.
Van mosdó is, a nőiben egyetlen lámpa sem világít, hideg van, a mosdókagyló össze-vissza repedezett.
A bizottság hat nőből áll, 30-40-es éveikben járnak, súlyuk 50 és 150 kiló közötti, fele-fele arányban választottak és pártdelegáltak. A jegyzőkönyvvezető egy felkészült, megnyerő fiatalember. Lassan kiderül, ki kivel van.
Hatkor nyitunk, megjön az első szavazó, aztán folyamatosan érkeznek. A névjegyzékben közel ezer választópolgár neve szerepel, néha több oldalon keresztül ugyanaz a családnév. Nagy nyugalomban dolgozunk, olykor egy választó megfogalmazza a véleményét a népszavazási kérdésekkel kapcsolatban, más visszautasítja a népszavazási lap átvételét, a többség azonban mindhárom lapot átveszi.
Ahogy telnek az órák, egyre több választó jön be azzal, hogy nem tudja, miről szól ez, de a fideszre szavaz, vagy a fideszes jelölt nevét mondja. Többen kérik a bizottság tagjait, mutassuk meg, melyik a listán a fidesz és a jelöltje, mert rosszul lát/nem tud olvasni/már rég vett részt választáson/most szavaz először.
Jönnek az alkoholszagú, mosdatlan, rosszfogú, tudatlan emberek sorra, érkeznek ebbe a külvárosi lepusztult kultúrházba, és leszavaznak a fideszre, mert ez nekik megfelel, nem is lehetne jobb.
Őket ez az egész nem zavarja, nincs semmi probléma, hiszen megkapták a júdáspénzt. Egy-két sörre most elég lesz, tán még a „legyesben” is meg lehet ebédelni utána.
A fidesz küldöttei hallgatnak, mosolyognak, a bizottság többi tagja egyre sápad, nem szólunk, de amikor megérkezik az utcánkból a sokadik nyomorult, fogalmatlan szavazó, nálam eltörik a mécses, elsírom magam.
Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy visszatartsam a könnyeimet. Ezek az emberek döntenek a sorsomról, a jövőmről, arról, ami eddig a hazám volt.
Mert többé nem az
Én ezzel az országgal nem akarok semmilyen közösséget, megyek, ahogy elmentek már eddig a milliók, csatlakozom a többihez, akinek most lett elég. Itt számomra nincs több lehetőség, építsék az országot azok, akiknek ez tetszik, dolgozzanak, adózzanak, innováljanak, mit bánom én. Legyenek boldogok egymással, én máshol leszek az. Itt nem hagyták.
Hétfő reggel van. Az országban százszámra volt a miénkhez hasonló település.
A választást nem a választási bizottságokban csalták el, hanem már előtte, a tévében, a Kossuth Rádióban, az óriásplakátokkal, a farháttal, a krumplival, a benzinnel, a többi júdáspénzzel és a háborús riogatással.
Aki nem így gondolja, többé ne keressen.”
