Puzsér Róbert: az USA képmutatása sodorhatja harmadik világháborúba a bolygót
Puzsér Róbert olyan igazságbeszédet mondott, ami tűpontosan írja le a bolygón jelenleg is zajló folyamatokat.
Egyáltalán nem úgy tűnik, mintha a nagyhatalmak meg akarnák spórolna a harmadik világháborút és annak veszteségeit.
Az első világháború emléke kísért, amikor a diplomáciai megoldások lehetősége abban a pillanatban megszűnt, amint a kor hatalmai elrendelték a mozgósítást.
Egy olyan mechanizmust indítottak el, amelyen nem volt fék, és a kor döntéshozóinak erről még csak tudomásuk sem volt.
ENNEK FÉNYÉBEN ÉRDEMES FELTENNI A KÉRDÉST: MIT KERESETT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KÉPVISELŐHÁZÁNAK ELNÖKE, NANCY PELOSI A KÍNÁTÓL SZABADULNI IGYEKVŐ SZIGETORSZÁGBAN? MINEK MENT ODA?
Miért kockáztatta a harmadik világháborút? Hogy hagyhatta figyelmen kívül a kínai tiltakozást és fenyegetőzést? Csak nem egy újabb ostoba amerikai erőfitogtatás zajlik?
Erre a kérdésre talán csak évek múlva születik egyértelmű válasz – az elemzők addig a napig nem hallgathatnak másra, mint a megérzéseikre meg a történelmi tapasztalataikra.
Ezek alapján úgy vélem, hogy ha Amerika még birodalomként és nemcsak egy kereskedő köztársaságként gondol magára, akkor ezzel a lépéssel a legjobb esélyt ragadta meg arra, hogy az emberiség elkerülje a harmadik világháborút. Béke csak az erőegyensúly törékeny állapotában uralkodhat:
A nyugati civilizációnak erőt és elkötelezettséget kell tanúsítania a vele szövetséges és demokratikus berendezkedésre hajló államok védelmében – legyen szó akár Tajvanról, akár Ukrajnáról.
Az Egyesült Államok képmutató magatartást tanúsít?
Efelől semmi kétség.
Köztudott, hogy nem a demokratikus berendezkedésre hajló államokat, hanem a maga gazdasági érdekeit védelmezi, köztudott, hogy nem finnyáskodik, ha épp diktatórikus hajlamú fehér juntákkal, drogkartellekkel vagy tömeggyilkosokkal érdemes együttműködnie. Jelenleg mégis egyedül ez a birodalmi érdek tartja féken a Kínai Népköztársaságot, ez gátolja a jelenleginél is agresszívabb, hódító külpolitikában.
Ha az Egyesült Államok nem tanúsít erőt és elkötelezettséget a szigetország mellett, ha nem mutatja meg, hogy akár a háborút is kockáztatja Tajvan függetlenségéért, ha a házelnök látogatására nem vonultatja fel az ázsiai flottát,
ha nem tesz szimbolikus gesztusokat, és nem ad el nagy számban fegyvereket ázsiai szövetségeseinek, az kétféle következménnyel is fenyeget.
Egyrészt ezeknek az országoknak a léte elbizonytalanodhat, Amerikával szimpatizáló kormányaik meggyengülhetnek, és államaik könnyen kisodródhatnak a nyugati szövetségi rendszerből
– márpedig ez a jelenleg uralkodó erőegyensúlyt mindenképp megbontaná.
Másrészt Kína politikai és katonai vezetése ezek nélkül a határozott jelzések nélkül könnyen úgy érezhetné, hogy ha kellő agresszivitást tanúsítva játssza ki a lapjait, a maga fogyasztásában és jólétében tespedő, túlérzékeny mártírok és cinikus trollok kultúrharcába felejtkező Nyugat bénultan szemléli majd az eseményeket, mert a transzvécék, a semleges nemű névmások és a ledöntött köztéri szobrok diskurzusából nem talál vissza a szó huszadik századi értelmében vett politikához.
Ma a Tajvani-szoros a Brenner-hágó, és érdemes tisztában lenni azzal, hogy míg az Egyesült Államok nyilván nem az a makulátlan erkölcsű és tiszta szándékú lovag, akinek a szerepében évtizedek óta tetszeleg.
A nagyobbik és a kisebbik rossz versenyében nem az Egyesült Államok mellé kell állni, hanem a tajvaniak mellé, a japánok mellé, a dél-koreaiak mellé, a demokráciák mellé, a kis államok népei mellé…
-zárja gondolatait Puzsér.
Ki mit gondol?
Jól látja a jelenkor helyzetét?
Tényleg a harmadik világháború előszobájában vagyunk?
Forrás: Index
