Váratlan eredményeket küldött vissza a Naprendszert elhagyó Voyager-2: sűrű plazmajelenségre bukkanhatott?
Forróságot és titokzatos, nagy energiájú részecskéket fedezhetett fel az emberiség által legtávolabbra küldött űreszköz. Új világok határán?
Mint ismert, a Voyager-1 és Voyager-2 űrszondák a Földtől valaha legtávolabb jutó űreszközök a történelemben.
Az 1977-ben indított űrszondák már kiléptek a Naprendszerből is, jelenleg ez a két dolog az egyetlen, amit a fajunk a csillagközi térbe sikeresen eljuttatott.
Az elmúlt években heves viták folytak arról, hogy mire is fognak majd bukkanni.
Senki sem tudta ugyanis még csak elképzelni sem azt, hogy a kozmikus tér mit rejt.
Egyesek szerint idegen világok nyomaira bukkanhatunk, mások úgy vélték, hogy a Nap részecskéi által uralt kozmikus tér várj majd az űrszondákra.
Akadtak még olyan merész feltételezések is, melyek szerint a Voyager szondák egyszerűen “kiestek” volna a téridő hálóból, ezzel bizonyítva, hogy egy szimulált világban élünk, melynek határai vannak, és valójában csak a Naprendszer létezik, minden mást csak köré “vetítenek”.
A Voyager–1 által küldött rádiójelek 20,5 órát, a Voyager–2-től érkezők pedig közel 17 órát utaznak fénysebességgel, míg elérik bolygónkat.
A Voyager-2 nemrég bizarr adatokat és méréseket kezdett el a Föld felé továbbítani.
A Nature Astronomyban megjelent első tanulmány a Voyager–2 nagy energiájú részecskéket figyelő műszerének adatait mutatja be.
A Napból származó részecskék számának csökkenését már 2018. augusztus 7-én érzékelte a szonda, miközben a galaktikus – azaz a Tejútrendszer más részeiről származó – részecskék mennyisége a következő hetekben 20 százalékkal megnőtt.
Lényegében nagyon sűrű és forró plazmára, pokoli űrbéli hőségre bukkantak.
Mindkét űreszköz adataiból egyértelmű a csillagközi mágneses tér viszonylagos erőssége.
A Voyager–2 adatai és helyzete alapján kiderült, hogy a szonda a Napból származó plazmát és mágneses tereket tartalmazó buborékot annak déli féltekéjén lépte át, és sokkal vékonyabb, egyszerűbb határvonallal találkozott, mint a Voyager–1, amely az északi féltekén hagyta el a helioszférát.
A Voyager–2 továbbá erősebb csillagközi mágneses tereket érzékelt ekkor, mint a Voyager–1, és a helioszféra határánál felfedezett egy teljesen új, ugyanakkor a modellek által előrejelzett régiót is.
Ez egy olyan „mágneses határvonal” vagy „mágneses fal”, amely lényeges hatással van a kozmikus részecskék Naprendszerünk belseje felé való bejutásába.
Egyelőre a tudósok és kozmológusok nem tudják, hogy mi okozza a szokatlan jelenséget, mely a csillagközi tér határánál összesűrűsödő plazmát eredményezi.