CímlapsztorikTudomány

A covid mesterséges és amerikai pénzen hozták létre Vuhanban – állítja egy epidemiológus

Mindent boríthat, amit Andew Huff most előásott. Egy “megtervezett” vírus robbantotta be 2020-ban a járványt?

Titkosított amerikai pénzeken folyó veszélyes kutatás volt

Andrej Huff 2015–2016-ban az EcoHealth Alliance nevű, amerikai székhelyű nemzetközi egészségügyi kutatószervezet alelnöke volt, amely – állítása szerint – az amerikai kormány jóváhagyásával és támogatásával valósított meg különféle titkosított kutatásokat külföldön.

Andrew Huff arról ír, hogy a koronavírus-járvány is egy ilyen kutatásnak az eredményeként tört ki, és hogy

Hirdetés

Vagyis egész pontosan a Vuhanból kiszabaduló, majd az egész világon elterjedő járvány kórokozója USA pénzen lett kifejlesztve és egy mesterségesen létrehozott vírusváltozat volt.

Innen már csak egy lépés feltételezni, eljátszani a gondolattal, hogy talán maga a járvány kirobbanása sem csak egy véletlen baleset volt.

Elvégre így az emberiséggel elpróbáltathattak egy globális veszélyhelyzetet, ami sok szempontból lehetett fontos a politikai és hatalmai elit, a gazdaság számára.

De ez már egy másik történet.

Kínának adták át biofegyverként

A tudós szerint a finanszírozás mellett az EcoHealth Alliance a saját technológiájának átadásával is segítette a vuhani tudósokat abban, hogy továbbfejlesszék a koronavírus denevérekre veszélyes változatát.

Megrémített, amit láttam. Egyszerűen átadtuk nekik a biológiai fegyverek létrehozásához szükséges technológiát

– írta a könyvben.

Arról, hogy miért Kínában kísérleteztek a koronavírussal, Andrew Huff azt írta, hogy azok a kutatások, amelyeket végeztek (az úgynevezett „gain of function” kutatások, amelyek különösen veszélyesek lehetnek), az Egyesült Államokban be voltak tiltva a vizsgálatok kezdetének idején, 2014 és 2017 közt.

Amerika és Kína közösen tusolta el

Huff szerint a fentiek fényében a kínai kormányzat az első naptól kezdve tudhatta, hogy ez egy mesterségesen létrehozott vírus, de megpróbálták eltüntetni ennek nyomait.

Hirdetés

Ugyanígy tett – állítása szerint – az amerikai hírszerzés is.

A könyv szerzője végül még azt is kétségbe vonta, hogy az amerikai kormányzat valóban csak tudományos, járványmegelőző céllal folytatta volna a vuhani kutatásokat. Szerinte ehelyett

A KORONAVÍRUSSAL FOLYTATOTT VIZSGÁLAT INKÁBB A BIOFEGYVEREK KIFEJLESZTÉSÉHEZ VOLT KÖTHETŐ.

A könyv szerzője magáról azt mondja, hogy végül azért is lépett ki az EcoHealth Alliance-től, mert úgy látta, hogy a szervezet nem megfelelően működik, és a külföldi laborokban nincsenek garantálva a biztonságos körülmények ezekhez a fejlesztésekhez.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!