CímlapsztorikMisztikum

A Föld egy börtönbolygó volt 30 ezer éve: erről írnak titkos dokumentumok

Egy az Amerikai Légierőmnél dolgozó illető megdöbbentő dolgokat állít.

Ha csak a negyede igaz annak amit állít, akkor végig hazudtak nekünk a Föld múltjával kapcsolatban…

Léteznek olyan tények, amik valószínűleg megtörténtek, ugyanakkor az amerikai és egyéb kormányok világszerte hivatalosan soha nem fogják beismerni.

Hirdetés

Sokak szerint ilyen a roswelli incidens és sok más ehhez hasonló ufó szerencsétlenség.

Mások pedig azt mondják, hogy a Föld és az emberiség múltjával kapcsolatos titkokat is ugyanígy őrzik bizonyos régészek csoportjai: nehogy kitudódjon, hogy valójában hogyan került az emberiség a Földre…

Előkerült egy női tiszt, aki a Légierő Női Hadseregek főtörzs-őrmestere volt.

Matilda O’Donnell McElroy jegyzetei egy alaposan megrázó igazságról mesélnek.

Egy Airl nevű idegen lénnyel végzett telepatikus kommunikációt. Szavak nélkül beszélgettek, és olyan információkat tudott akkor meg a földönkívülitől, mely az emberiséget alapjaiban sokkolná, ha széles körben kitudódna.

A jegyzetekből az is kiderült, hogy Airl volt az egyetlen túlélő a Roswellben lezuhant szerkezetről, mely egyértelműen nem emberi alkotás volt.

Fontos adalék, hogy az UFO ugyanabból az anyagból készült, mint az idegen teste, amit elme és gondolatok útján irányítottak.

Azt írta, hogy a Domén Expedíciós Erő, lények egy faja, az elmúlt 10000 évben műveleteket végzett a Naprendszerben, és az aszteroidaövet intergalaktikus bázisként használta.

A Föld pedig nem volt más 30 ezer évvel ezelőtt, mint egy kozmikus börtönbolygó.

Hirdetés

A levélben MacElroy ezt írta: “Az emberiségnek tudnia kell a válaszokat a kérdésekre, amelyeket ezek a dokumentumok tartalmaznak: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Mi a célunk a Földön? Ha az univerzumban másutt van intelligens élet, miért nem vették fel velünk a kapcsolatot? Létfontosságú, hogy az emberek megértsék testi és lelki túlélésünk pusztító következményeit, ha nem sikerül hatékonyan fellépnünk az idegen beavatkozás régóta fennálló és átfogó hatásainak visszafordítására a Földön.”

-számolt be róla az ÚjVilágtudat a jegyzetek alapján.

Kiderült, hogy az idegenek már jóval az emberiség létezése előtt látogatták a Földet.

A Föld az ő információik szerint ugyanis egy galaxis peremcsillagának kisbolygója. Ez határolja el a Földet és az emberiséget más világoktól, mivel valamennyi más faj a galaxis közepe felé léteznek, ott “sűrűbb” az előfordulásuk.

Emiatt a Földet nem másra használták, minthogy egyfajta elszigetelt laboratóriumot, börtönbolygót, vagy botanikus kertet hozzanak létre itt.

Eleinte csak szemétlerakónak és börtönbolygónak használták a Földet Airl állításai szerint.

Földalatti amnéziás állomásokat hoztak létre a Marson és a Földön az afrikai Rwenzori-hegységben, a portugáliai Pireneusokban és Mongólia sztyeppéin.

Csak később kezdték el egyfajta kozmikus kísérletsorozat helyszínéül használni a bolygónkat.

Így hoztak létre minket, a Földön élő emlősök egyikének és a saját genetikai kódjuk egyesítésével, modern génszerkesztési eljárásokkal.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.