Tudomány

A Föld még egyszer sem kerülte meg a Napot? Szürreális teória söpört végig a világon

Ha ennek csak a fele igaz, akkor végig mindenben hazudtak nekünk, vagy az emberiség még mindig csak a felszínt kapargatja a világmindenség működésével kapcsolatban, és minden csak illúzió…!

Ráadásul ez a szerkezeti forma nem idegen az univerzumtól, még a földi élővilágban is jelen van, például a csigaházak, bizonyos virágok fejei, vagy akár a DNS-spirál esetében.

A csillagászatban időről időre új teóriák bukkannak fel, amelyek képesek lehetnek akár gyökeresen megváltoztatni az univerzumról alkotott nézeteinket.

Hirdetés

Ilyen volt az is, amikor Kopernikusz forradalmi elmélete a Föld helyett a Napot helyezte a Naprendszer középpontjába, és a heliocentrikus világkép lassan meghódította a tudományos világot.

Lehet, hogy hasonlóan dicsőséges utat jár be az a különös, mégis elgondolkoztató teória is, amely az utóbbi időszakban kezdett el terjedni a weben.

Eszerint a Naprendszert, illetve a világegyetem egészét eddig tökéletesen félreértelmeztük, és másfajta dinamika jellemzi az égitestek mozgását.

A mai álláspont szerint a központi csillag szerepét betöltő Nap körül kering a Föld és az összes többi bolygó, méghozzá adott időszak alatt rendszeresen megkerülve a forró égitestet.

De mi van, ha a planéták valójában nem is keringenek a Nap körül, hanem „futóversenyt” rendeznek vele?

Nagyjából így lehetne elképzelni azt a modellt, amelyet egy látványos videó is jól szemléltet.

A kiindulópontja az, hogy a Nap – miközben szilárd, stabil pontja a Naprendszernek – valójában sebesen száguld a végtelen univerzumban, mintegy 720 ezer km/h sebességgel.

Így a Naprendszer nem a központi csillag körül keringő bolygókból áll, hanem az élen üstökösként hasító Napból, valamint a pályája körül cirkuláló, őt utolérni igyekvő planétákból.

Ez tehát inkább egy örvényhez hasonlító modell volna, ami kétségkívül forradalmi elképzelés.

Hirdetés

Íme egy remek, látványos és az egészet jól személtető videó a teóriáról:

A Föld még egyszer sem kerülte meg a Napot? Szürreális teória söpört végig a világon

Elképzelhető, hogy a Föld még egyszer sem kerülte meg a Napot, csupán annak vonzó hatása miatt követi rendületlenül?

Óriási fantáziával elképzelhető, hiszen ez a szerkezeti forma nem idegen az univerzumtól, még a földi élővilágban is jelen van, például a csigaházak, bizonyos virágok fejei, vagy akár a DNS-spirál esetében.

Az egésznek a lényege tehát az, hogy egy teljesne másfajta dinamika mentén “mozog” és lép egymással kölcsönhatásba az univerzum, annak égitestjei.

Az emélet bármenyier is bizarr, nagy valószínűséggel egyébént helytálló.

Ez pedig rengeteg mindenre kihathat.

Többek között ez azt is jelenti, hogy ha valmai miatt példáu lassulna a Napunk sebessége, akkor a Föld “jobban meg is előzheti”, vagy a viszonyrendszerben közelebb kerülhet akár, ennek epdig beláthatatlan következményei lehetnek.

Végső soron az, hogy élet és élhető hőmérséklet van a Földön, egy nagyon törékeny rendszernek köszönhető.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!