CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

“A háború és a pusztulás eljön értetek”: idegen lény figyelmeztette az emberiséget

“Végzetes, tömeges kihalási esemény fogja érni a bolygótokat. Egy olyan veszély fenyeget, amivel szemben elődeitek is elbuktak, nem ti voltatok az elsők, akik birtokba vették a Földet!”

“Hamarosan fel kell készülnötök a legrosszabbra”

– figyelmeztet egy állítólagos földönkívüli lény egy a neten terjedő üzenetben.

Hirdetés

A sokkal inkább konteóba illő állítások elméletileg az 51-es körzetben fogva tartott földönkívüli lény 1947-es vallatása során láttak napvilágot.

Hogy valóban így van-e, azt nem tudni, ezért érdemes fenntartásokkal kezelni az elhangzottakat.

De ha egy kis igazság is van a leírtakban ami ráillik az emberi civilizációra, akkor érdemes elgondolkodnunk…

“Jön az emberi tarvágás, a civilizációtok megnyirbálása. A természettel összhangban teremtettünk meg benneteket sok-sok millió évvel ezelőtt, és ma már látjuk, hogy hiba volt.

Nem tudtok senkivel és semmivel együtt élni.

Az élővilágot nem tekintitek egyenrangú félnek, a természetet pedig partnernek a túlélésetek érdekében.

Felélitek a bolygó erőforrásait és a megmaradt tartalékait, eltöröltök minden olyan fajt a Földről, amely sok millió évvel előttetek volt jelen.

Olyanok vagytok mint a vírus, mely újra és újra leradírozza az életet a felszínről, saját magával együtt…

A múltban többször léptetek már az önpusztítás útjára, és eddig mindig elbuktatok.

Hirdetés

Az emberi fajt már ötször pusztítottuk el a természet és a bolygó életében, majd újra betelepítettük, újraindítva ezzel az evolúciótokat.

Reménykedve abban, hogy tanultok a múlt hibáiból.

Ti a hatodik emberi generáció vagytok, sokkal messzebbre jutottatok mint az elődeitek, de még mindig nem vagytok képesek átlépni a saját árnyékotokon.

Amíg az emberi faj marad az egyik legagresszívebb és legkártékonyabb faj a kozmoszban, addig nincs más választásunk: újra és újra meg kell tisztítanunk tőletek a Földet…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!