CímlapsztorikMisztikum

A Harmadik Birodalom titkos természetfeletti kísérletei, és amit elhallgattak róluk

Himmler SS boszorkány hadosztálya, Tibetbe szervezett indogermán eredetet kutató expedíciók, paranormális kísérletek… Hitler titkos aktái, amiről a történészek nem beszélnek…

Ezekről a dolgokról alig esik szó, noha nagyon fontosak, és azt is fontos hangsúlyozni, hogy nem holmi kitalációról van szó.

Ezekre a dolgokra ugyanis számos dokumentum áll rendelkezésére a világnak egyfajta bizonyítékként.

Hirdetés

A nácik mindig is hírhedtek voltak titkos és nagyon bizarr, már-már embertelen és gyomorforgató kísérleteikről, melyeket főleg a koncentrációs táborokban folytattak.

Ennek egyik nagy hírnöke volt Mengele, de ő maga csak a felszín volt, a jéghegy csúcsa, mondhatni…

Amikor Hitler hatalomra került, egy varázsvesszős ember vizsgálta át a birodalmi kancelláriát, hogy rákkeltő “halálsugarak” után kutasson.

Rudolf Hess mielőtt elrepült volna Skóciába, horoszkópot készíttetett személyi asztrológusával. Himmler támogatta a Szent Grál utáni kutatást és hitt a luciferizimusban. (Lucifer nem a sátán, hanem felszabadító, vezérlő erő.)

Az SS expedíciót küldött 1938-ban Dr. Ernst Schäfer vezetésével Tibetbe, hogy felkutassa a buddhizmus ősi indogermán árja gyökereit. Himmler volt az, aki megalakította az SS boszorkány hadosztályát.

Az egységnek bizonyítékokat kellett gyűjtenie Kelet-Európában arra, hogy a teuton “bölcs asszonyokat” hogyan fogta perbe és égette meg a zsidó-keresztény inkvizícó, hogy a népi (volkisch, értsd fajtiszta) német kultúrát és vért ellehetetlenítse.

Goebbels 1939-ben éjszakánként Nostradamus próféciáit olvasta, majd büszkén tálalta a Führernek bizonyíték erejű felfedezését: a briteket hamarosan legyőzik.

Nem egy hollywoodi forgatókönyvíró elszabadult fantáziájából származnak a fentiek, hanem történelmi tények.

Eric Kurlander angol történész Hitler szörnyei című könyvében foglalta össze az elmúlt 8 évben a témakörben végzett kutatásait.

Hirdetés

A britek radarral kutatták a német tengeralattjárókat. A német haditengerészetnek Berlinben külön kutatóintézete volt a mágikus inga és a varázsvessző katonai alkalmazási lehetőségeinek felderítésére.

Az intézetben az Atlanti-óceán hatalmas térképe felett egy csatahajó modelljét mozgatták, s egy varázsvesszős ember fémből készült jelzőrúdját himbálták felette.

Ahol az inga kitért, ott voltak a brit hadihajók – a német admirálisk pedig megbabonázottan bámulták a felderítés legújabb csodáját. A németek – legalábbis egy befolyásos részük – meg voltak győződve arról, hogy a britek szintén a mágikus inga segítségével találnak rá tengeralattjáróikra.

Amikor Mussolinit 1943-ban letartóztatták és bebörtönözték, kezdetét vette a Mars-hadművelet: 40 jól képzett asztrológust, tarot kártya szakértőt és mágust kihoztak a koncentrációs táborból és a Berlin melletti Wannsee-ba, egy villába vitték őket.

Ott a német főmágus, Wilhelm Wulf felügyelete alatt titkos akcióba kezdtek. “Találjátok meg a Ducet!” – szólt a parancs.

“Ezek a varázslók nagyon sokba kerünek az SS-nek” – panaszkodott Walter Schellenberg SS tábornok. “Iszonyú mennyiségű luxus élelmiszert és italt, valamint dohányárult követeltek – és kaptak meg, még mielőtt nekikezdtek volna a munkának”.

Az asztalra kiterítették Olaszország nagyméretű térképét, és az inga elkezdett dolgozni. Mussolinit végül egy kommandó találta meg, amelyet Otto Skorezny, a Waffen SS tisztje vezetett. Wulf sikeresen elkerülte, hogy vissza kelljen mennie a sachsenhauseni lágerbe, s hamarosan Himmler személyi asztrológusaként dolgott.

Azt állította magáról, hogy ő találta meg a Ducet, varázsereje segítségével.

Eric Kurlander a náci németország természetfelettiben való hitét a 19. század végi osztrák-német misztikus, ellenkulturális elméleteire vezeti vissza. Ilyen volt például Rudolf Steiner antropozófiája, vagy a biodinamikáról szóló elméletek.

A nácik misztikájának egyik legfontosabb eleme volt a Világjég elmélet, amelyet Hanns Hörbinger írt le 1912-es könyvében, a Hörbigers Glacial-Kosmogonie-ban. Az elmélet szerint a fehér árja ember nem a majomtól, vagy valamelyik más alantas fajtól származott, hanem attól az “isteni spemától”, amely a meteorok révén került a Földre. Az isteni ondóból istenszerű szuperemberek keletkeztek, akik az ősi Atlantiszon éltek.

Ez az ősi civilizáció használta már a parapszichológiát és a misztikus elektromosságot. Ez utóbbi működteti egyébként Thor pörölyét is. Atlantisz pusztulását az okozta, hogy “jeges holdak” csapódtak be a Földbe. A katasztrófától megmenekült szuperemberek megalapították a buddhizmus és a hinduizmust Tibetben és a Himalája vidék más tájain, valamint Japánban a sintoizmust.

Jézus Krisztus is az atlantisziak fehér árja vérvonalából származott, ahogy a templomos lovagok is. A fehér szuperemberek azóta küzdenek a majomszerű csandálákkal (az egyik legalacsonyabb indiai kaszt), vagy más néven a szörny-emberekkel. Vagyis a zsidókkal, a szlávokkal, a feketékkel és egyéb “korcs fajtákkal”.

Hitler, Hess, Himmler és számos más befolyásos náci őszintén hitt ebben a nyíltan rasszista zagyvaságban. Julius Streicher újságíró (a náci párt tagja, a Der Strümer című antiszemita lap szerkesztője, a zsidóellenes propaganda egyik vezéralakja) például meg volt arról győződve, hogy a zsidók egy csak rájuk jellemző szagot bocsátanak ki, s ő “ki tud szagolni már néhány méterről is egy zsidót”. Csakúgy, mint a középkori boszorkány-szaglászok.

Himmler megpróbálkozott azzal, hogy a német egyetemeken a darvini evolúció helyett a Világjég elméletet tanítsák. Ez megmagyarázza azt, hogy miért engedélyezte, hogy arabok, indiaiak és törökök is belépjenek az SS-be. Szintén ez volt az egyik ideológiai alapja a tömeges kitelepítéseknek, a genocídiumnak, a horrorisztikus orvosi kísérleteknek. Hitler ennek alapján gondolta azt, hogy az “északiak” jobban bírják a hideget, mint a szlávok – az eredményt a sztálingrádi csatából ismerjük.

Himmler időt és pénzt nem kímélve fáradhatatlanul kutatta a mágikus sugarakat, amelyektől azt remélte, hogy olajat és aranyat találnak neki a Rajnában.

Eric Kurlander szerint a nácik hite a mágiában hozzájárult az olyan “csodafegyverek” kutatásához, mint a V1 és a V2 rakéták, amelyek civilek tömegeit ölték meg ugyan, de a háború menetén nem változtattak.

Persze nem minden náci hitt ezekben az ostobaságokban. Speer, Bormann és Heydrich megkísérelték az asztrológusok és a mágusok eltávolítását.

Erre volt példa a Hess-hadművelet, amely a helyettes Führer Skóciába való távozása után vette kezdetét. Több ezer embert tereltek össze és zártak táborokba, ám ők hónapokon belül újra kiszabadultak, és dolgoztak tovább Himmlernek. 1943-ban, amikor a német gazdaságban már égető volt a munkaerőhiány, csak Berlinben körülbelül 3 ezer tarot kártyajós dolgozott.

A britek pontosan tudták mindezt a nácikról és a Zenit című asztrológiai “szaklap” hamisított példányait szórták szét németföldön. A lapban Hitlerről és embereiről szerepeltek meglehetősen pesszimista horoszkópok…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.