CímlapsztorikÉrdekes világ

A Harvard professzora szerint 3 éve felvettük a kapcsolatot az idegenekkel

Elmondta azt is, hogy mikor és hogyan történt meg, és hogy az idegenek hamarosan akár repülő csészealj anyahajókkal is megjelenhetnek a Föld körül…

Különös kijelentést tett Avi Loeb, a Harvard csillagászati tanszékének vezetője.

Azt állítja, hogy egy intelligens civilizáció csillagközi objektuma járt felénk 2017-ben.

Hirdetés

A tudományos világot megosztja a felfedezés.

A professzor szerint ugyanis az Oumuamua névre keresztelt aszteroida valójában egy csillagközi objektum, melyet egy másik civilizáció hozott létre

-írja a New York Post.

A tudós egy könyvet is írt, mely nemsokára jelenik meg Extraterrestrial: The First Sign of Intelligent Life Beyond Earth (Földönkívüli – Egy idegen civilizáció első nyomai) címmel.

Ebben azokat a furcsa dolgokat veszi sorra, melyek azóta is foglalkoztatják a kutatókat.

2017 szeptember 6-án haladt át a Naprendszeren a Oumuamua. A 25 fényévre lévő Vega csillag irányából jött és október 7-én a Pegazus rendszer felé haladt tovább a hosszúkás, szivar formájú égitest. Loeb megjegyzi, hogy ilyet még nem tapasztaltak aszteroida esetén.

A pályája sem kiszámított, hanem gyorsított menet közben és csóvája sem volt. A felszínén szerves anyagra utaló nyomokat fedeztek fel.

A tudós szerint sokan azt képzelik, hogy az “idegenek” egy hatalmas repülő csészealjjal érkeznek a Földre, és megjelennek New York felett.

Úgy véli, hogy először a földönkívüliek szemetével találkozhatunk, és a Oumuamua is ilyen hulladék lehetett.

Hirdetés

Sok tudós szerint azonban kritizálja Loeb-ot, és szerintük ő inkább csak hírverés miatt beszél ufókról.

A tudományos világ szerint ugyanis az Oumuamua egy üstökös.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!