Egészségünk

A kanadai parlament 3 szavazat híján legalizálta a rákellenes szert – végül a gyógyszeripari nyomásra “törölték ki” a történelemből

Az egyik legtöbbet vitatott rákellenes hatású szer elhallgatott története…

Elképesztő nyilatkozat a szer hatásosságáról

Dr. Charles A. Brusch, a néhai John F. Kennedy elnök személyes orvosa, az Elnöki Rák Bizottság, az Amerikai Rák Szövetség és az Állami Rák Hivatal egykori tagja ezt nyilatkozta egy írásában:

“Az Essiac rákgyógyító. Minden tanulmány róla, amit az Egyesült Államokban és Kanadában végeztek, alátámasztja ezt az állítást.”

Annak idején aztán még a kanadai parlament is 3 szavazat híján ténylegesen legalizálta a szert.

Hirdetés

Ha ez megtörtént volna, akkor az egész világot megváltoztatta volna. Azonban olyan sok pénz és befektetés forgott kockán szerte Amerikában, és a világ más pontjain, hogy a gyógyszeripar és a mögötte álló lobbi mindent elkövetett azért, hogy a kezdeményezés elhaljon.

Az Essiac csodaszert úgy döngölték földbe, majd semmisítették meg még a pontos receptjét is, mintha sosem lett volna.

Renée Caisse titkos receptje rákellenes hatással bírt?

Renée eredetileg egy kanadai nővér volt, aki nélkül ez a feltehetőleg Ojibway indián eredetű gyógytea bizonyára feledésbe merült volna.

Úgy tudni, hogy 1922-ben mellrákos lett, és mivel akkoriban barbás és hatástalan kezelések voltak ezzel a betegséggel szemben, ő úgy döntött, hogy a már birtokában lévő inidán ital receptjét keveri ki, majd próbálja meg alkalmazni.

Az eredeti arányokon végül nem sokat változtatva alkotta meg az Essiac névre kersztelt teát, mellyel saját bevallása szerint sikeresne gyógyította ki magát a rákból.

Erre létező orvosi látlelete volt, melyen valóban szerepelt a mellrák diagnózisa, majd egy évre rá már nem volt rák a szerveztében.

Soha nem kért pénzt érte, rengeteg rákos betegnek adta vissza az életét

Renée gyógyulása óriási hír volt a helyi közösségekben, és elterjedt, hogy embereket tud a teával gyógyítani.

René Caisse sohasem kért pénzt a konyhájában főzött teájáért, de a felajánlott ajándék ételeket elfogadta, azoktól akikről tudta hogy meg tudják engedni. A

kik semmit sem ajánlottak, azokat is ugyanúgy kiszolgálta.

Hirdetés

Megvesztegette a gyógyszeripar

Ekkor kezdte felkelteni a gyógyszeripari cégek érdeklődését is, akik eleinte hatalmas összegekért próbálták őt megvesztegetni, hogy adja el nekik a tea receptjének jogait.

Renée azonban tudta, hogy csak azért kell nekik, hogy aztán a fiúk mélyére dugják, és soha ne végy újra elő, mert akkoriban a kemó és egyéb kezelések, mint a sugarazás sokkal “kifizetődőbb” volt, igazi aranytojást tojó tyúk az egészségügynek.

A Rák Bizottság is vizsgálta az ügyet

A Kanadai Rák Bizottság vizsgálatára René közel 400 kezelt betege önkéntesen, tanúként René mellé állva és akár eskü mellett is kijelentve állította, hogy az Essiac-nak köszönhetik az életüket.

A gyógyszeripar a visszautasítás után módszert váltott.

Elkezdték Renée-t ellehetetleníteni, és kuruzslással megvádolni, noha soha nem fogadott el pénzt a gyógyításért.

Félrevonult és élete végéig félt a hatóságoktól. Ezután csak azokat kezelte akik fel tudták kutatni őt. Azzal a feltétellel engedték gyógyítani, hogy csakis a ‘halálos és megmenthetetlen’ eseteket kapta és nem kérhetett ezután sem pénzt.

Az Essiac titkát René Caisse sokáig nem árulta el. Attól tartott, hogy a szert vagy túlságosan drágán fogják árulni, vagy egyszerűen eltüntetik.

Tömegével eltüntetett dokumentumok

Dr. Charles A. Brusch, a néhai John F. Kennedy elnök személyes orvosa saját vastagbél rákját kezeltette sikeresen Caissevel, ezzel a tea híve lett. 1959 – 1962 között Caissevel együtt dolgozott, ezután betegein is alkalmazta a Brusch Klinikájában, majd hatósági nyomásra abbahagyta.

Közvetlenül René Caisse halála után a Kanadai Egészségügyi Minisztérium minden fellelhető iratot megsemmisített.

A nővér háza mögött “55 gallon iratot” égettek el.

Az összes összegyűjtött statisztikát, betegkezelési jegyzőkönyveket, feljegyzést, leveleket, mindent! Azt remélték, hogy ezzel sikerül örökre eltüntetni ezt a szert, vagy legalábbis a tanúleleteket…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.