Egészségünk

A kannabisz leukémiából és bélrákból is felgyógyít: 2 eset, ami zavart hallgatásra kényszeríti az orvostudományt és a gyógyszerobbit!

Ezek az esetek be fogják bizonyítani, hogy a kannabisz valóban hatásos lehet, és olyan embereken segített, akiknek már semmi esélyük sem volt.

Az orvostudomány lemondott róluk, a kannabisz viszont nem!

33 évesen bélrákja volt, a kannabisz “kisöpörte” belőle

David Hibbitt esete az egyik legmegdöbbentőbb. 33 évesen bélrákot diagnosztizáltak nála.

Hirdetés

A kannabisz azonban képs volt teljesen “kimosni” a szervezetéből a rákos sejteket.

A történetével még a BBC is foglalkozott, akkora port kavart az ügye, a gyógyszeripar nem kis idegességére…

2012-ben lett rákos, ekkor mutatták ki a belében, hogy tumorok alakultak ki. A vastagbelének egy jelentős részét el is távolították, azonban a rák csak terjedt és terjedt…

Ekkor döntött David úgy, hogy mivel már semmit sem veszthet, kipróbálja a kannabiszt, és kannabiszolaj formájában elkezdi fogyasztani.

A dologról sokat elmond az, hogy 2015-ben egy új vizsgálat során rákmentessé nyilvánították.

Az összes tumor, de még az áttétei is felszívódtak.

Kevesen teszik hozzá, de a tisztesség kedvéért mi igen: 2016-ban aztán váratlanul mégis elhunyt David Hibbitt. A rettegett rák ugyanis minden korábbinál erősebben rohanta le a szervezetét.

Az eset kapcsán azonban bizonyítottá vált, hogy a kannabisz hatékony lehet, és még végstádiumú betegek állapotán is tud javítani.

Egy leukémiás beteg megdöbbentő sikersztorija

Hayley Willar történetétől már korábban részletesen írtunk, ezt ide kattintva tudod elolvasni.

Hirdetés

A lány 2010-ben kapott egy oltást – Gardasil, mely körül rengeteg botrány volt az utóbbi években, mivel sokak szerint rákot idézhet elő a szervezetben – majd ezt követően leukémia jelenit mutatta.

Amikor az orvosok minden kétséget kizáróan megállapították, hogy egy igen agresszív fajtájában szenved a leukémiának, nem jósoltak neki túl sok hónapot.

Nem volt más választása a lánynak, végig kellett küzdenie magát egy borzalmas kemoterápiás kezelésen, aminek következtében annak az ÖSSZES mellékhatása meg is jelent rajta.

Feladta, és hazament meghalni… aztán egy barátja tanácsára még utolsó esélyként kipróbálta a kannabiszolajat.

Az első pár hét használat után csodálatos átalakuláson ment keresztül. Körülbelül 2 hónap alatt olyan jelentősen javult az állapota, hogy a doktorok azt mondták neki, hogy akármit is csinál, ne hagyja abba.

Végül teljesen felgyógyult, és azóta is életben van, így hivatalosan is rákementessé vált.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.