MisztikumMúltidéző

A kínai Atlantisz: Shi cheng elveszett vízalatti városa ma is rejtély a régészek és a tudomány előtt

A korát megelőző vízalatti várost elfeledte a történelem… mígnem újra rá nem bukkant az emberiség.

Egy ősi város elveszett mítoszának jártunk utána.

Kínai Atlantisz, mely elveszett, majd újra meglett

Korábban a helyet Oroszlánvárosnak is hívták. Eredetileg Kína területén található, egész pontosan a Zhejiang tartományban.

Hirdetés

A neve nem véletlen, ugyanis az Öt oroszlán-hegységre utal, ennek völgyében alapította a települést az ősi időkben az első hosszabb uralkodású császári dinasztia.

Ez 2200 évevl ezelőtt történt.

A város felvirágzott, nyüzsgő ősi település volt, mely egyfajta szakrális helyszínként is szolgált.

A helyet a történelem egy diőszakban szinte teljesen elfelejtette, így történhetett meg, hogy az elveszett majd újra meglelt ősi városként is zsoktak rá hivatkozni.

Víz alá került csoda

1959-ben a kínai kormány egy vízi erőmű és egy új gátrendszer építésébe kezdett, a területet elárasztotta a víz, az ősi kínai város maradványait elnyelte a mesterségesen kialakított tó.

Shi Cheng romjai ma az Ezer sziget tavaként is emlegetett Qiandao tó mintegy 25–40 méteres mélységében fekszenek.

A víz alatti városról hosszú időre elfeledkeztek.

Végül a kétezres évekig kellett várni, mire újra rátaláltak jóformán, mert az azelőtti feljegyzések a pontos helyszínről is elvesztek, így a várost egy darabig nem találta senki, és egyszerűen kikopott a köztudatból.

Végül egy filmes stáb merült le a romokhoz, és újra a viág elé tárta, mit vesztett.

Hirdetés

Újra a világ egyik fontos ősi helyszíne

Az utóbbi időben egyre több hobbibúvár fedezi fel újra az ősi város víz alatti romjait, és lassan a hely tóparti turizmusa is erre épül. Idővel talán a Machu Picchu mellett a kínai víz alatti romváros beúszása is felkerül a bakancslistákra.

A tavat persze ettől függetlenül is sokan keresik fel kristálytiszta – a helyiek szerint – iható vize miatt, de a tóban található olyan különleges egzotikus erdővel borított szigetei miatt is, mint a Majomsziget, a Madársziget, vagy a Kígyósziget.

Zavarba ejtő építészeti megoldások

A város hihetetlen építészeti megoldásokat alkalmazott, a készítők értették a dolgukat, sőt, sok tekintetben feladták a leckét a régészeknek.

Itt egy remek videó, ami leinvitál minket a mélybe, ebbe a csodálatos elveszett világba:

Olyan tökéletes faragások, alkotások találhatók odalenn a mélyben, ami majdnem hogy lézeres technológiát feltételez.

Mások szerint a falakból “kinövő” alakok egy 3D nyomtató precizitásával vetekszenek.

Arról nem beszélve, hogy a várost alkotó hatalmas építmények illesztései közé néhol egy papírlapot sem lehet becsúsztatni…

Honnan volt ez a fejlett mérnöki és építészeti tudás?

Kik, vagy mik lehettek segítségére az egykori építőknek?

Ezek a kérdések talán örökre velünk maradnak, mert az idő nem adja olyan könnyen a választ.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.