CímlapsztorikÉrdekes világ

“A negyedik (hullám) elviszi a fél országot”, ha lesz – borzalmas hónapok várhatnak ránk

A kórházigazgató kitálalt és mindenkit figyelmeztet: el sem tudjuk képzelni, mi zajlik az egészségügyben a kórházakban, nem véletlen, hogy nem szólalhat meg senki!

Bucsi László szerint nagyon nagy a baj, és az emberek egy része még mindig felelőtlen és nem érti meg, hogy mekkora is a baj.

Arról van szó, hogy valami olyan előtt állhat Magyarország, ami soha nem volt a történelemben.

Hirdetés

A fél országot is elviheti akár a negyedik hullám, és ezzel nem túloz feltehetően, mert ő “belülről” látja a dolgokat.

Ő volt az az egyik első szakember, kórházigazgató, aki tojt a kormány tiltására, és megszólalt, konkrét számokkal, adatokkal sokkolva a közvéleményt.

Szerinte jön a negyedik hullám.

Ezek a hullámok pedig egyre súlyosabbak. Az első az nagyon enyhe volt, a második kicsit súlyosabb, a harmadik, jelenleg is zajló pedig már nagyon súlyos.

De a negyedik hullám az elviszi a fél országot – jelenti ki.

Ez ellen csak egyetlen dolgot tehetünk de az mindenkinek kutya kötelessége.

Az oltás, és azt is kiemeli, hogy mindegy milyen oltás, mert a betegségnél mindegyik jobb.

Ráadásul azt más szakemberek támasztják alá, hogy egy sima Algopyrinnek, aszpirinnek több és magasabb kockázata van mint bármilyen oltásnak, mégis tonna számra szedik az emberek…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!