CímlapsztorikÉrdekes világ

Ilyen még nem volt a történelemben: három műszakban dolgoznak itthon a krematóriumok!

Kitálalt a kórház főigazgató: Orbán köpni-nyelni nem tud… Ilyen még nem volt a magyar történelemben.

A fehérvári kórházban 100-ból 84 gépi lélegeztetett meghal, van, ahol ennél is többen, három műszakban “lobognak” a krematóriumok.

Bucsi László főigazgató ezért úgy döntött, hogy konkrétumokat árul el a járványhelyzetről. A fehérvári kórházban 100-ból 84 gépi lélegeztetett meghal, van, ahol ennél is többen.

Hirdetés

Bucsi László a minisztérium kérése ellenére konkrétumokkal is szolgált a Fejér megyei koronavírus-helyzetről, mert úgy látja, hogy az „emberek nagy része még mindig nem tudja, hogy mi van”.

Ezek szerint múlt hét óta már Fejér a legfertőzöttebb megye a Dunántúlon, az országban pedig csak Borsod-Abaúj-Zemplénben rosszabb a helyzet.

A fehérvári kórházban 125 intenzív ágyat jelöltek ki a koronavírusos betegek ellátására.

Két és fél héttel ezelőtt majdnem ez is kevésnek bizonyult, mert már csak kettő maradt szabadon.

Hozzátette: most úgy tűnik, hogy elég lehet ez a kapacitás, mivel csökkenni kezdett a betegek száma.

A kórház korábban két hűtőkonténert bérelt, mert már nem fértek el a holttestek az intézményben.

Annyian haltak meg azonban, hogy két héttel ezelőtt ezek is megteltek.

A belügyminiszter azt kérte az egyházaktól, hogy szombaton és vasárnap is legyenek temetések.

Olyan Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak

Hirdetés

-folytatta Bucsi László.

Videó:

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.