CímlapsztorikÉrdekes világ

A nyugati civilizáció megbuktatása: Kínában nem is volt második hullám, csak épp tönkreteszik a nyugatot?

Míg a nyugati világban az emberek lisztet, cukrot és élesztőt vásárolnak fel, addig Kínában gőzerővel vesznek meg, vásárolnak fel csődbe menő nyugati cégeket…. ?

Utána jártunk!

Hangsúlyozzuk rögtön a cikk elején: nem állítjuk sem mi sem mások, hogy a vírust mondjuk mesterségesen gerjesztette valaki.

Hirdetés

Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy mely ország hogyna használta ki a globális káoszt.

A megoldás pedig Kína lesz, mert míg lassan a fél világ romokban, Kína kezdte el diktálni a gazdasági iramot.

Mire felocsúdunk, Kína tönkretette a világot- ezzel a címmel jelent meg cikk a napi.hu-n is, itt tudod elolvasni.

Szintén arról írnak, hogy Kína hihetetlen ütemben kezdte diktálni az iramot. Vajon véletlen?

Lehet…

Véletlen, hogy Kínában gyakorlatilag nem is volt második hullám, miözben a Nyugat gyakorlatilag belehanyatlik a “korona-válságba”?

Lehet…

A rézárak két és fél éve nem látott magasságban vannak, ami egyrészt azt jelzi, hogy a világ ipari termelése kezd magához térni, másrészt figyelmeztetés is, hogy innen még nehezebb lesz talpra állni Európának és az Egyesült Államoknak.

A mostani áremelkedés mozgatója a kínai nyersanyag-felvásárlás, az ázsiai ország ugyanis jól uralja a koronavírus-járványt.

Hirdetés

Viszont a nyugati termelőknek most szintén be kell indulniuk, különben a drágább beszerzési árak miatt romlik a nyereségességük.

És ez csak egy szegmens, ahol a Nyugat kezdett el loholni a Távol-Keleti ura, Kína után.

“A készletek már kritikusan alacsonyak az egész világon” – mondta Daniel Ghali, a TD Securities árupiaci stratégája a lapnak.

“Ha Kína rézkészleteket kezd építeni, az jelentős mennyiséget von ki a piacról” – tette hozzá, ami rá is világít, hogy miért nem olyan jó hír ez, mint amilyennek elsőre tűnik.

Bár a kínai fogyasztás felpörgése fontos mozgatórugója lehet a világgazdasági növekedés beindításának, valójában ha a nyersanyagárak emelkedni kezdenek, akkor az azzal is jár, hogy a világ más felén a termelés drágul, ami rontja a megtérülést, végső soron odavezetve, hogy visszafogja a GDP-növekedést.

A növekedést elősegítő másik erő a befektetői várakozás: Kínának és más nagy gazdaságoknak nagy mennyiségű rézre lesz szükségük az elektromos autók és a megújuló energiát alkalmazó technológiák elterjedésének fokozásához.

Elemzők szerint a világ éghajlati céljainak eléréséhez elegendő elektromos autó és töltőállomás építése a következő években jelentős keresletnövekedést eredményezhet.

Nem állítjuk sem mi sem pedig mások, hogy egy globális mesterterv lett volna ez az egész.

De az talán elképzelhető, hogy egy hirtelen jött pandémáit kihasználva Kína megtanulta, hogyan tegye tönkre a nyugatot egy nagy, gazdasági világháborúban, melyet nem fegyverekkel és puskagolyóval, hanem valutákkal, inflációkkal, és elvesztett munkahelyek millióival vívnak…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!