Tudomány

A pokol egy bolygó és tényleg létezik: Döbbenetes bejelentést tett a NASA!

Ilyet még nem láttak, maga a pokol tárult a csillagászok szeme elé.

Megtalálhatták magát a poklot

A héten kutatók egy olyan különleges bolygó felfedezéséről számoltak be, amihez hasonlót eddig még csillagászok sem nagyon láttak.

Hirdetés

A szóban forgó planéta, a WD0032-317B felületén ugyanis olyan nagy a forróság, hogy a Nap szinte hűvösnek számít hozzá képest.

Ugyanis míg utóbbi felszíni hőmérséklete “csak” kb. 5600 °C körül van, a szóban forgó objektumé a 7700 °C felett is lehet a mérések szerint.

Az égitest esetében egy ún. barna törpéről van szó – egy olyan bolygóról, aminek bár tömege annyira nagy, hogy nagyságrendjében megközelíti a csillagokét, de nem éri el azt a határt, ahol a folyamatos magfúzió beindulhatna, azaz a planéta begyulladhatna, ezáltal pedig az objektum csillaggá alakulhatna.

Ennek ellenére a gravitáció irdatlan erővel préseli össze bennük az anyagot, ami már önmagában is nagy felszíni forróságot okoz – de ezt ráadásul a WD0032-317B esetében még két további faktor is fokozza.

Ezek közül az egyik az, hogy az egyébként a Nap kb. 40%-ának megfelelő tömeggel rendelkező objektum rendkívül közel kering központi csillagához, egy fehér törpéhez

A szűk pálya és az óriási tömegek miatt ráadásul a WD0032-317B tengelyforgásában a központi csillagjához kötött (hasonlóan ahhoz, ahogy a Hold is a Földhöz), ami azt jelenti, hogy mindig ugyanazon felét fordítja a napja felé. E

z a harmadik faktor, ami a többivel együtt biztosítja azt, hogy a bolygó felszínén a hőmérséklet akár a 7700 °C-ot is meghaladhatja.

Utóbbi egyébként annyira magas, hogy az objektum felszínén még molekulák sem tudnak stabilan létezni, hanem minden anyag kizárólag atomjaira szakadt formában található meg rajta.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!