CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

A pokol LÉTEZIK: egy nő a halála után jár ott, majd visszaküldték az életbe, borzalmas dolgokat mesélt

Néhány percen át minden értelemben halott volt. Amikor visszatért, olyan rémület volt az arcán, amit még soha nem láttak az orvosok.

Kiderült, hogy a valódi pokolban járt, és megdöbbentő dolgokat láthatott…

Létezhet a túlvilág? A tudósokat régóta mozgatja a kérdés, ahogyan az is, hogy milyen lehet ténylegesen a mennyország.

Hirdetés

Az utóbbi időkben azonban több olyan beszámoló is felbukkant, mely nem a Mennyről mesélt, hanem valami egészen másról.

A “másik oldalról”, azaz a POKOLRÓL.

Egy nő, Francine esete az egész világot bejárta, és most sokakat foglalkoztat, ő ugyanis az első, ki komolyabb leírást tudott adni arról, hogy milyen is a pokol, és mi vár arra, aki a pokolra kerül…

A halálközeli élményekkel foglalkozó szervezet NDERF – Near Death Experience Research Foundation – szólaltatta meg a nőt, aki egy baleset következtében klinikailag és minden értelemben halottá lett nyilvánítva, később pedig mégis sikerült visszatérnie az életbe.

A fénylő alagút, a mérhetetlen nyugalom helyett azonban egészen másról számolt be…

Francine elmondása szerint a saját teste felett lebegett, majd hirtelen nyugtalanságot érzett. Körülötte “sötét angyalok” jelentek meg.

“El a fényből, le a sötétségbe” – kántálták, majd rövid időn belül egy nagyon nyomasztó helyen tért magához.

Mérhetetlen fájdalmat érzett, és mintha égetnék belülről. Emlékezett, hogy a kórház padlója nyílt meg, és a mélybe zuhant.

“Odalent” rengeteg elkárhozott lelket látott, és emberi sikolyoktól volt hangos az egész pokol.

Hirdetés

Merthogy Francine elmondása szerint egészen biztos, hogy a pokolban járt…

Rengeteg bűnös lélek jajveszékelő sírását kellett hallgatnom órákon át – merthogy odalent az idő annyira lelassult, hogy a szenvedés egy örökkévalósággá merevedett ki.

Alaktalan, sötét lények kényszerítették arra, hogy telepatikusan nézze vissza a saját életét. Miközben lepergett előtte, ezek a barátságtalan lények rámutattak azokra a hibákra és bűnökre, amiket elkövetett.

Végül azt kezdte el kiabálni Francine, hogy ő igen is, hisz Istenben, és nem hiszi el, hogy Isten ártani akarna neki.

Ekkor hirtelen eszméletét vesztette, majd a kórházi ágyon ébredt fel.

A mai napig úgy hiszi, hogy akkor, abban a pillanatban bűnbocsánatot nyerhetett, ezért Isten kimenekítette a pokolból…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!