Misztikum

A Szent Grál valójában egy titkos vérvonal? Ősi kód viheti közelebb a világot Jézushoz

A Szent Grál legenda a világ egyik legrégebbi, egyben legvitatottabb legendája.

Senki sem tudja, hogy micsoda is a Szent Grál, és hogy ténylegesen létezik-e. Mindenesetre számos történelmi dokumentum megemlékezik róla.

Sőt, eseményekben is fellelhetők a nyomai.

Hirdetés

Ez lehet az emberiség legnagyobb titka…

A legtöbb teória tárgynak tekinti a misztikus Szent Grált, ám akad ettől eltérő értelmezés is. Az utóbbi spekulatív hipotézis szerint a Szent Grál a francia sang royale – királyi vér- szavakból származik, és nem valamiféle tárgyat,

Hanem egy titkos vérségi vonalat jelent.

A hipotézis hivatkozási alapját az egyik nem kanonizált, úgynevezett apokrif evangélium alkotja. Jézus korában, illetve az azt követő két évszázadban mintegy 280, Krisztus életével és tanításával foglalkozó írás keletkezett.

Abban az évben, Kr. u. 382-ben, amikor I. Theodosius császár a kereszténységet kizárólagos államvallássá tette, a római zsinattal a kanonizáció folyamata is kezdetét vette. ( A kánon az Istentől kinyilatkoztatott hiteles szövegek együttesét jelenti, magát a kifejezést először Nagy Szent Anasztász püspök használta, 350 körül.) A 414-es karthágói zsinattal lezárt kanonizációs folyamat eredményeként négy evangéliumot, a Mátétól, Lukácstól, Márktól és Jánostól való Szentírást fogadták el egyedüli hiteles kinyilatkoztatásként. A többi nem hitelesnek minősített írás sorsa jobb esetben a feledés, rosszabb esetben pedig a megsemmisülés lett.

Az apokrif, azaz az elhallgatott iratok között a Fülöp apostolnak tulajdonított evangélium is fennmaradt.

Az úgynevezett Fülöp evangélium szerint Mária Magdolna több volt Jézus egyszerű követőjénél.

Fülöp görög nyelven fennmaradt evangéliuma Mária Magdolnát Jézus társának (κοινωνος) nevezi. „Hárman voltak (akik) folyton az Úrral mentek: az édesanyja, Mária, anyja nővére, és Magdaléna, akit hitvesének hívtak. A nővére (az Úré), az anyja és a hitvese neve ugyancsak Mária volt.” (Fülöp evangéliuma, 32. log.)

A Szent Grált titkos kódnak tartó teória szerint a Grál nem egyéb, mint Jézus és Mária Magdolna leszármazási vonala.

Hirdetés

E monda szerint Mária Magdolna, valamint feltételezett, Jézustól származó gyermeke Gallia provinciában telepedett le, és az ő vérvonalukból származtak a Meroving-dinasztia frank királyai.

E régi és homályos történet megragadta Dan Brown amerikai regényíró fantáziáját is, aki a Szent Grál-kódot tette meg a Da Vinci-kód című, bestsellerré vált regénye vezérfonalává.

A szent kehely, mint tárgy az ókeresztény mondavilágban tűnt fel először.

Nikodémosz apokrif evangéliuma szerint az a kehely, amelyből Jézus az utolsó vacsorán itta a bort, Arimathiai József birtokába került. Krisztus kereszthalálakor József ebbe a kehelybe fogta fel a Megváltó sebeiből kifolyt vért.

A Grállal kapcsolatos korai legendák igen színes fantáziavilágról tesznek tanúbizonyságot; ismert olyan apokrif irat is, amely szerint a Grált Lucifer koronájának smaragdjából faragták ki, amely akkor esett ki, miután a bukott angyalok vezérét az Úristen letaszította mennyből.

Más leírás jáspiskőből faragott kehelyről beszél, amelyben Jézus kiömlő vérét fogták fel. Ezekből a korai mondákból állt össze az a 11. századtól általánossá vált értelmezés, amely a Szent Grált Jézus utolsó vacsorán használt kelyhével azonosítja.

A Szent Grált egyesek a középkor egyik legbefolyásosabb és legtitokzatosabb lovagrendjével, a templomosokkal is összefüggésbe hozzák.

A rendet mindössze kilenc elszegényedett francia nemes alapította meg 1118-ban Jeruzsálemben,

Hugues de Payns gróf vezetésével, Pauperes Commilitorum Chrisit, azaz Krisztus Szegény Lovagjai néven. II. Balduin jeruzsálemi király a Templom-hegyen jelölte ki a lovagok szállását, emiatt kezdték el templomosokként emlegetni őket.

A 12. század elején a Templom-hegy Jeruzsálem szegénynegyedéhez tartozott, nyomorúságos viskókkal és ókori romokkal tarkított terület volt. A templomosoknak azonban kitűnően megfelelt: rendházat emeltek itt, és hosszú ideig szinte el sem hagyták a Templom-negyedet.

Betegek istápolása, illetve zarándokok védelme helyett – amire esküt tettek – a kíváncsi szemektől elzárva, kiterjedt ásatásokat folytattak a szemfüles kortárs krónikások szerint.

Már akkoriban azt suttogták, hogy a templomosok mesés kincseket és különleges ereklyéket találtak a romok között. Mindenesetre tény, hogy alig tíz évvel a rend megalakulása után, a templomosok mérhetetlen befolyásra tettek szert, és a legvagyonosabb lovagrendnek számítottak.

A középkorban elterjedt róluk, hogy a legszentebb ereklyéket, köztük a Szent Grált is a kincseik között őrzik.

Ez valószínűleg csak legenda, ám történelmi tény, hogy a Krisztus halotti leplének tartott torinói lepel, valamint Veronika-kendője is csaknem két évszázadon át a templomosok birtokában volt.

Olyan értelmezés is ismert, hogy a templomosok rájöttek a Grál valódi titkára, azaz hogy Jézusnak leszármazottai voltak, és emiatt tarthatták hosszú időn át markukban a Vatikánt.

Artúr király: legenda és valóság
Maga a Szent Grál-legenda több, a kelta és keleti mondakörből származó elemet tartalmaz.

A kelta mondákban a Grál titokzatos erővel rendelkező csodálatos kő, amelyet csak az arra kiválasztott találhat meg. A Szent Grál, mint varázserővel rendelkező kehely az Artúr-mondakör legfontosabb része, a mágikus kard, az Excalibur mellett. A legendák homályába vesző Artúr briton király a történészek álláspontja szerint akkor kerülhetett trónra, amikor a rómaiak kivonultak a brit szigetekről.

A brit törzseket ekkoriban a skótok és a piktek tartották rettegésbe. A britek az Elba torkolatvidékén élő angolszászokat hívták be ellenük segítségül, de a behívott szövetséges az elnyomójukká vált, aki elől a Bretagne-félszigetre menekültek. Kr. u. 520-ban a britek és az angolszászok között lezajlott összecsapásban elesett Arthur, a britonok vezére, aki John Rhyes angol történész szerint valós személy volt.

A Bretange-ba letelepedett britek az ő személye köré fonták Artúr-legendájukat.

Philips G, Keatman szerint Artúr keresztény uralkodó volt, aki a pogány angolszász és jüt törzsek felett 490-ben lezajlott Mons Badonicus-i ütközetben döntő győzelmet aratott.

Artúr király, Parsiphal, és a Kerek Asztal lovagjai
Az Artúr-legendában a Grált az Üdvösség hegyén épült várkastélyban őrizték a Grál-lovagok, és papkirályuk. A királyt súlyos betegség döntötte le a lábáról; nem tudott sem felépülni, sem pedig meghalni, ezért birodalmából átok sújtotta pusztaság lett. Ekkor toppant be udvarába az ifjú Parsiphal lovag, akit arra tanítottak, hogy nem illik kérdezősködni.

Ezért szótlan maradt akkor is, amikor lakoma közben megjelent egy gyönyörű lány, drágakövekkel kirakott és erősen fénylő kelyhet tartva a kezében.

Nem kérdezte meg, hogy mi célt szolgál a Grál, és mitől beteg a király.

Csak később tudta meg, hogy ha nem marad szótlan és ha helyes kérdéseket tesz fel a Grál jelenlétében, meggyógyult volna a király. De hiába fordult vissza, nem találta meg a várkastélyt. Lelkiismeret furdalását egy erdei remete enyhítette, aki felszólította, hogy álljon az üdvösség és az emberek szolgálatába. Így jutott el Artúr király udvarába, ahol a Kerek Asztal lovagjaihoz csatlakozott.

A Kerek Asztal lovagjaként két társával visszatér az Üdvösség hegyére, megtalálják a várkastélyt, a Grál otthonát. Parsiphal a Grál jelenlétében felteszi a kérdéseket, ami után a király örökre lehunyta szemét. Birodalma ismét virágzó, gazdag földdé vált, a Grált pedig egy mennyi kéz felvitte az égbe. Az Artúr-legendában a Grál tehát varázserejű kelyheként jelent meg.

A Grál, mint az egyetemes igazság keresésének jelképe
A Szent Grál az európai kultúrtörténet fontos részévé vált. Mint irodalmi alkotás, először Crétien de Troyes 12. századi francia költő, a középkori regényműfaj egyik legfontosabb alakjának ötödik befejezetlen művében, az ófrancia nyelven írt Perceval-ban (A Grál meséje) jelenik meg. A regény története az Artúr- legendához kapcsolódik.

A 13. század elején alkotott német Wolfram von Eschenbach ónémet költőt az irodalomtörténet egyik legjelentősebb Grál-poétájának tekintik. Leghíresebb műve, az 1210 körül keletkezett Parzifal nagyobb részt Troyes Le conte de Graal című regényén alapul.

Parsiphal lovag jól ismert története Eschenbachtól származik.

Albrecht von Scharfenberg, a 13. század második felében alkotott német epikustól származik a 15. századi másolatban fennmaradt Merlin und Seifrid de Ardemo című mű, amely szoros rokonságot mutat Eschenbach Parzivájával, a történetet illetően.

A Grál irodalom érdekes színfoltja a 14. században íródott glastonbury-i krónika, amelynek ismeretlen szerzője a legnagyobb valószínűség szerint az apátság egyik szerzetese lehetett.

A Szent Grál története azonban nem csak a középkori krónikások és költők fantáziáját mozgatta meg, hanem az elmúlt másfél évtized egyik legsikeresebb regényének, a Da Vinci-kód szerzője, Dan Brown írói fantáziáját is. A Grál átvitt értelemben az egyetemes igazság keresésének jelképe, annak az örök igazságnak, amivel egyszer mindenki szembesül.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.