A tojásokat áruló bácsi és a gazdag hölgy: tanmese lehetne arról, hogyan NE bánjunk a másikkal
Egy nagyon tanulságos történet, mely rávilágít valami, amin mindannyian el kell, hogy gondolkodjunk…
Miért mindig azt mutatják be az emberek, hogy hatalmuk van a rászorulón, ha vesznek tőle valamit?
Álljon hát itt kertelés nélkül a sztori, mert nincs szükség arra, hogy tovább szaporítsuk a szót.
Tényleg elgondolkodtató lesz:
A hölgy ezt kérdezte az öregembertől.
„Mennyiért adja a tojásokat?” Az öreg eladó így válaszolt.
„50ft egy tojás, asszonyom.”
A hölgy ezt mondta neki: „Hat tojást kérek 200 forintért , vagy elmegyek.”
Az öreg ezt válaszolta: „Jól van, vegye meg így, amit akar.
Lehet, hogy ez jó kezdet, mert ma még egyetlen tojást sem tudtam eladni.”A hölgy fogta a tojásokat, és elsétált; úgy érezte, nyert.
Beszállt a puccos kocsijába, és elment egy flancos étterembe a barátjával. Ott ő és a barátja azt rendelt, amit szeretett.
Ettek egy keveset, és sokat hagytak abból, amit rendeltek. Aztán a hölgy elment fizetni a számlát.
A számla elég magas volt, 46000 forint; és a hölgy azt mondta az étterem tulajdonosának, hogy tartsa meg a visszajárót.
Lehet, hogy ez az incidens teljesen normálisnak tűnt a tulajdonosnak, de nagyon fájdalmas volt a szegény tojáseladónak.
A lényeg ez. Miért mindig azt mutatják be az emberek, hogy hatalmuk van a rászorulón, ha vesznek tőle valamit?
És miért vagyunk nagylelkűek azokkal, akiknek nincs is szükségük a nagylelkűségünkre?
Egyszer olvastam valahol ezt.
„Az apám egyszerű árut vásárolt a szegény emberektől magas áron; annak ellenére, hogy nem volt arra szüksége.
Néha még felárat is fizetett nekik. Aggódtam e miatt a tett miatt, és megkérdeztem tőle, miért csinálja ezt.
Az apám ezt válaszolta:
“Ez jótékonyság, amit méltóságba csomagolok, gyermekem.”
