CímlapsztorikTudomány

A vakcináknak teljesen ellenálló mutáció van kialakulóban: vészhelyzet jöhet


2022 márciusa és májusa között megjelenik egy teljesen rezisztens koronavírus-változat.

Ha ez megvalósul, és vannak aggasztó előjelek, akkor minden, de MINDEN borulhat, amit az emberiség 2020 óta elért a járvánnyal szemben…

Nem lehet elkerülni, hogy minden jelenlegi vakcinának ellenálló koronavírus változat jelenjen meg – állítja egy neves amerikai virológus.

Hirdetés

Az amerikai járványügyi központ, a CDC adatai szerint december közepén egy hét alatt az összes bejelentett COVID-19-es esetet tekintve az omikronos fertőzések aránya 12,6 százalékról 73,2 százalékra emelkedett. “Ez mutatja, hogy ez a variáns mennyire fertőző” – mondta Mark Dybul, a Georgetown Egyetem immunológus professzora, az Enochian BioSciences vezérigazgatója a Fortune magazinnak.

És ez az arány Dybul szerint még nem mutatja meg, hogy valójában milyen gyors ütembenterjed a járvány. “Lefogadom, hogy New York City lakosságának 60-70 százalékáról kiderülne, hogy fertőzött, ha valóban tesztelnénk azokat, akik tünetmentesek. Az új (omikronos) fertőzések száma néhány naponta megduplázódik” – közölte.

Az omikrontól is súlyosan meg fognak betegedni az emberek, akárcsak a delta variánstól.

“Voltak, akik nem kerültek kórházba, de két hónapig nem tudtak kigyógyulni a fáradtságból.

Az omikron esetében is erre lehet számítani, csak kisebb a valószínűsége, hogy a fertőzöttek kórházba kerülnek vagy meghalnak, főleg, ha átesnek az emlékeztető oltáson”

– állapította meg.

Úgy tűnik, hogy az omikron már egy részben vakcinarezisztens változat. A védőoltások azonban még mindig segíthetnek megelőzni a súlyos állapot kialakulását – hangsúlyozta a professzor.

Arra számít, hogy 2022 márciusa és májusa között megjelenik egy teljesen rezisztens koronavírus-változat, amely ellen a jelenlegi vakcinák már nem lesznek hatékonyak.

“Folyamatosan jelennek majd meg az új változatok, amelyek egyre ellenállóbbak lesznek a jelenlegi vakcinákkal szemben.

Hirdetés

A kérdés az, hogy ez mikor fog megtörténni” – jósolta.

A SARS-CoV-2 vírusnak köszönhetően megtanultuk, hogy az ilyen típusú kórokozók legnagyobb trükkje a mutáció.

Átalakulnak, hogy tovább fertőzhessenek.

Az omikron variáns ebben minden elődjét kenterbe veri, emiatt hatalmas fenyegetést jelent. De ennél sokkal többet tudunk róla.

Ha ez bekövetkezik, akkor a vakcinagyártóknak az oltóanyagok újabb generációját kell majd előállítaniuk: körülbelül 100 napot vesz igénybe, mire a gyártást beindítják.

Egy teljesen oltóanyag-rezisztens variáns esetén a maszkviselés, a távolságtartás és az általános higiéniai szokások betartása még fontosabbá válik, és a szájon át szedhető gyógyszerek is hasznosak lehetnek.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.