CímlapsztorikMisztikum

A Vatikán, a politikusok és a média álla globális társadalmi kísérlet mögött: avagy így verték át az egész világot!

Bennfentes tálalt ki.

Elmondta, hogyan manipulálták a médián keresztül a tőzsdét, a tudományos köröket és a politikát, hogy a társadalom köré egy “illúziót”, káprázatot vonjanak.

Ezek után már bármit el tudnak hitetni velünk!

Hirdetés

A világot valójában dróton rángatják, így a teljes emberi társadalmat is. Erre utaló jelek egyértelműen vannak, és ma már csak a vak nem látja őket.

Nagyon nagy a baj, mert az emberek 96%-a ezt észre sem veszi.

A politika, a média, az egyház és a vallási szekták világszerte szoros összefonódásban vannak, akárcsak azok a látszólag független bábkormányok, melyeket ugyanazon titkos központból irányítják.

Hogy kik?

A világelit,a felső tízezer, azok akik a nemzetek és politikusok felett állnak.

Akik kivették a részüket néhány évtizeddel ezelőtt az adósság alapú pénzrendszer alapjainak lefektetésében és elterjesztésében.

Ma már mindent ők uralnak, és a világ aszerint folyik előre, ahogyan ők diktálnak. Mi pedig csak fogaskerekek vagyunk ebben a nagy gépezetben.

Olyan fogaskerekek, amiket bármikor helyettesíthetnek.

A rendszer az emberiség megosztására alapul és arra, hogy a társadalom viselkedését befolyásolni tudják, kvázi programozzák a kollektív tudatot, a tömegek megtapasztalásait.

Hirdetés

Ezért van az, hogy egyes globális események során mindig ugyanúgy viselkednek emberek százmilliói: az egész egy jól levezényelt, lényegében megírt forgatókönyv szerint zajlik.

A kétezres évek óta valamennyi globális esemény mögött ezek az erők álltak, felhasználva a médiát, a politikát és a gazdaságot, a tőzsdét manipulálva.

2001 szeptember 11, az európai terrortámadások 2015 után, 2020-ban a koronavírus és a világválság.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!