Misztikum

A Vatikán már készül az idegen kapcsolatfelvételre: “lejönnek a Földre, a pápa már tudja mikor…”

Bennfentesek állítják: a Vatikán és a NASA közös akcióban készül az idegenek hamarosan bekövetkező látogatására.

Ha csak fele igaz annak amit állítanak, az egy igazán sokkoló fejleményt hozhat az emberiség történetében, még a mi életünkben…

Egyre nagyobb bizonyosságot nyer, hogy a világunk hamarosan gyökerestől meg fog változni.

Hirdetés

Ehhez pedig köze lesz mind a NASA-nak, mind pedig a Vatikánnak, annak lelkészeinek.

A NASA egy ideje már egy globális “válságstábot” toboroz, melyet akkor hívnának életre, ha bekövetkezik egy földönkívüli “invázió”, vagyis sokkal inkább egyfajta kapcsolat felvétel.

Ez pedig a mi életünkben megtörténhet, sőt, a jelek szerint akár éveken, hónapokon belül, méghozzá egy Nagy Felfedés keretében…

Nemrég arról is hír érkezett, hogy a NASA papokat, lelkészeket, etológusokat vett fel különféle pozíciókra:

Elkezdték ugyanis kidolgozni a tervet, melynek mentén felkészítik és érzékenyítik a Föld lakosságát a földönkívüliekkel való egyesülésre, kapcsolatfelvételre.

A hír nagy port kavart és pontosan így szólt:

A NASA, az amerikai űrkutatási és űrrepülési kormányzati ügynökség lelkészeket és teológusokat vesz fel, hogy segítsenek megértetni, hogyan reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is rátaláltak intelligens élet nyomaira

– jelentette a The Western Journal című amerikai hírportál.

Sokak szerint ez már az előjele valami nagyobb horderejű bejelentésnek, és a NASA és a kormányzatok sokkal többet tudhatnak.

Hirdetés

Íme zúdíthatják azonban a teljes igazságot az emberiség nyakába, mert az akár globális káoszhoz is vezethetne, valamint a vallások világszerte történő válságát idézné elő.

A pápa állítólag – egyes szóbeszédek szerint – már tud róla, és arról is, hogy dátum, időszak szerűen mikor fog bekövetkezni az első valódim kapcsolatfelvétel.

Azaz mikor jönnek a Földre az az idegen civilizáció, mely bevezeti az emberiséget egy sokkal nagyobb, kozmikus világnézetbe.

Az emberiség, az emberek tudatának felkészítése már megindult, az érzékenyítés zajlik…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!