CímlapsztorikTudomány

A WHO-nak súlyos kétségei vannak a kínai oltásokkal kapcsolatban

Nincs bizonyíték rá, hogy véd a súlyos lefolyástól?! Kiadták a közleményt, amit minden ország összes népének jogában áll tudni!

Megjelent az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése a kínai Sinopharm-vakcinákról.

A jó hír az, hogy a készítményt hatásosnak tartják a SARS-CoV-2. vírussal szemben.

Hirdetés

A rossz hír viszont az, hogy nem találják elegendőnek a bizonyítékokat, hogy a készítmény hatásos lenne a súlyos covidos megbetegedések ellen, ahogy azt sem érzik megalapozottnak, hogy az időseknél megfelelő immunválaszt vált ki.

Bizonytalanok abban is, hogy elég a két dózis.

Viszont önmagában ez jelentheti azt is, hogy további kutatásokra van szükség.

A hivatalos információk alapján ezzel a vakcinával Magyarországon a 60 év feletti oltottak 20,60, az összes regisztrált legalább 17,55 százalékát immunizálták.

És itt jön a nagy kavar, ami alaposan elgondolkodtató…

A készítményt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) végül nem vizsgálta be, egy kormányrendelet értelmében azért hagyta jóvá Szijjártó Péter külügyminiszter a magyarországi használatát vészhelyzeti engedéllyel, mert már 1 millió embert beoltottak vele.

Az Egészségügyi Világszervezet előzetes dokumentációja – amely a veszélyhelyzeti engedélyezési folyamat (EUL – Emergency Use Listing) döntését határozza meg – több szempontból is érdekes megállapításokat tesz.

A hivatalos megállapítások és TÉNYEK:

Mérsékelten biztos, hogy a kínai vakcina egy vagy két adagját követő súlyos nemkívánatos események kockázata felnőtteknél (18-59 évesek) alacsony.

Hirdetés

Hivatalos állásfoglalás:

“Nagyon alacsony a bizalmunk a bizonyítékok minőségét illetően, hogy a BBIBP-CorV 2 adagja hatékony a PCR-rel megerősített Covid-19 megelőzésében olyan egyéneknél, akiknek társbetegségei vagy egészségi állapota növeli a súlyos Covid-19 kockázatát, amint azt a klinikai vizsgálatban is szerepeltették.

Nagyon alacsony a bizalmunk a bizonyítékok minőségét illetően, miszerint a BBIBP-CorV egy vagy két adagját követően a súlyos Covid-19 kockázatát növelő társbetegségekben vagy egészségi állapotokban szenvedő egyéneknél a súlyos nemkívánatos események kockázata alacsony.”

Van, ahol konkrétan meg is fogalmazták, hogy hiányosnak érzik a bizonyítékokat, így ezt tapasztalták az alábbi kérdésekben:

  • Védelem a súlyos betegséggel szemben.
  • A védelem időtartama, az emlékeztető adagok szükségessége és a vakcinával összefüggő fokozott betegség jövőbeli kockázata.
  • Védelem az aggályos mutációkkal szemben.

Kimutatták, hogy bizonyos betegeknél a Sinopharm-vakcina egyáltalán nem vált ki antitestválaszt, valamint a sejtes immunválasz is gyengébb.

Magyarországon is vizsgálják már a Sinopharm-vakcina hatékonyságát, amellyel még Orbán Viktor miniszterelnököt is oltották.

Erről jobb, ha minden magyar ember tud!

Senkit sem kívánnak a hatóságok lebeszélni a vakcináról, mert még mindig elmondható, hogy ÉLETET MENTHET még így is.

Ugyanakkor elgondolkodtató információk ezek hivatalos forrásból, a magyar embereknek pedig joga van tudni ezekről!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!