CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Kínai-vakcina: hajszálon függ az oltás sorsa – újabb vélemény érkezett- élő emberkísérlet vagy EU-s bürokrácia?

Áll a bál nemzetközi szinten a kínai oltás körül… Vészjósló információk láttak napvilágot Magyarországra nézve.

Nem lehet előre látni, hogy az Egészségügyi Világszervezet felveszi-e a veszélyhelyzetben alkalmazható oltások listájára a kínai Sinopharm vakcináját.

Igen, azt a vakcinát, amivel minket magyarokat már régóta oltanak.

Hirdetés

Joggal tehetné persze fel a kérdést a nép: tulajdonképpen egy élő emberkísérlet zajlik épp?ű

Sinopharm mellett szól, hogy már 45 országban 60 millió embernek adták be, főként fejlődő országokban.

A másik oldalon a fejlett államok éreztethetik rosszallásukat amiatt, hogy egy olyan oltóanyag kerül a segélycsomagokba, amit sem az amerikai, sem az európai gyógyszerhatóság nem minősített.

Ennek pedig okai vannak.

Hiányzó szakmai dokumentáció, a harmadik fázis eredményei nincsenek, és nem találtak bizonyítékot a WHO kutatói arra, hogy a vakcina képes megelőzni a koronavírus súlyos lefolyását.

A Népszava kérdéseire a WHO azt válaszolta: a tanácsadó csoport a múlt héten kezdte meg a Sinopharm értékelését arról, hogy felkerüljön-e a vészhelyzeti felhasználási listára.

A másik kínai oltóanyag, a Sinovac hasonló végső értékelését ma kezdik.

Arra számítanak, hogy mindkét döntés a hét végéig meglesz, és ezeket a lehető leghamarabb nyilvánosságra hozzák.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!