CímlapsztorikÉrdekes világ

A WHO szerint oltatni kell minden gyereket, különben bezárva maradunk örökre

Ha a szülők tovább dacolnak és nem oltatják be a gyerekeiket, sötét és szigorú világ vár mindenkire.

Úgy tudni, hogy a tudósok és a WHO prioritásnak tartja, hogy a gyerekek nagy része szintén be legyen oltva.

Az amerikai és európai tapasztalatok ugyanis arról tanúskodnak, hogy a fiatalabb korosztálynál intenzívebb a vírus.

Hirdetés

A WHO pedig nemrégiben emiatt ismét megkongatta a vészharangot.

Szerintük ugyanis ugyanis jól látható, hogy a gyerekek korosztályában tombol a koronavírus, például a mostani omikron is.

A gyerekek szervezetében is tovább mutálódhat a vírus, így idővel akár újabb variánsok jöhetnek létre.

Pár hete a tinédzserek és a gyerekek között 884 százalékkal ugrott meg a fertőzöttek száma

-számolt be róla az ABC News,

Hozzátéve: eddig egyetlen más korosztályban sem mutattak ki ilyen drámai növekedést.

A WHO valamilyen szinten ultimátumot adott az embereknek, a szülőknek azzal a kijelentéssel, hogy sötét jövőt jósolnak idővel újabb szigorításokkal, ha nem lesznek beoltva a gyerekek.

A WHO álláspontja szerint elkerülhetetlen a fiatal korosztály beoltása és senki sem úszhatja meg.

Máskülönben folyamatosan, ki tudja meddig bezárva maradhat a társadalom.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!