CímlapsztorikMisztikum

Ádám eltitkolt feleségei: amiről a Biblia sem beszél, de más ősi írások igen…

Mert nem Éva volt az első és az egyetlen. Szemfényvesztés az első emberpár “meséje”? Ádám a démoni Lilithtel csalta meg Évát?

Mind tudjuk és ismerjük, hogy miről is szól Ádám és Éva története a Bibliában. Ők voltak az első emberpár, így az első társak az emberiség történetében.

Évát nem sokkal Ádám megteremtése után hívta életre Isten. Álmot bocsátott Ádámra, és egy bordájából alkotta meg Évát.

Hirdetés

Sem a tóra, sem a zsidó, keresztény és muszlim szent iratok nem beszélnek Éván kívül Ádám további feleségéről/feleségeiről.

E három monoteista vallás követői elutasítják ezt a feltételezést.

A zsidó hagyománynak azonban vannak olyan (nem a tórán alapuló) részei, ahol ebben a szerepben jelenik meg Lilit.

Ez pedig nagyon sok vitát kavart az elmúlt évtizedekben arról, hogy Lilith miért lett “kitörölve” a monoteista vallásokból, és a történelemben létezhetnek-e még dokumentumok, melyek további feleségekről vagy társakról írnak.

Lilith létezéséről és arról, hogyan próbálta már a Vatikán is eltüntetni a nyomait, korábban már írtunk itt.

Tulajdonképpen Lilith végső és eredendő bűne az volt, hogy nem engedelmeskedett Ádámnak, egyenrangú volt vele.

Ádám tehát azt kérte Istentől, hogy ez ne így legyen. Isten pedig ezután alkotta meg Ádám oldalbordájából Évát, mintegy “alárendeltként”.

Onnantól kezdve az asszonyoknak mindig követniük kellett a férjeiket, és mindig megvolt ez a másodlagosság érzés a nőkben.

Azonban felmerült már annak is a lehetősége, hogy Ádámnak a későbbiekben is lehetett még felesége.

Hirdetés

De mégis, hogyan? Hiszen Éván kívül csak Lilith volt a Földön, őt azonban száműzte Isten az árnyékvilágba…

Ádám a démoni Lilithtel csalta meg Évát?

Merész felvetés, de egyesek nem tartják kizártnak. Ádám és Éva együttéléséből először Káin, majd Ábel született, akik név szerint említve vannak.

Bizonyos azonban, hogy még több fiú- és lánygyermekük született, akik Káinnal és Ábellel egy időben éltek, és akiket nem említ a Biblia. Később még Sét születése van megemlítve, de aztán semmi.

Káin megölte testvérét Ábelt. Káinról az Isten úgy tartotta, hogy gonosz, és irigy is volt Ábelre, ezért is gyilkolta meg.

Egyes értelmezések szerint Káin valójában Ádám és Lilith fia volt, Ábel pedig Éva gyermeke.

A monogámiát hirdető egyház azonban Lilithet teljesen kitörölte a Bibliából és egy alternatív történetet hozott létre.

Azok, akik ezt állítják, azt is mondják, hogy a Biblia előtti ősi szövegek úgy említik Ádámot, Lilithet és Évát, mint egy boldog és nagy család, de ahol viszályok is folyamatosan voltak.

Míg ugyanis Ábel jóra való volt, addig a démoni vérrel rendelkező Káin velejéig romlott.

Hogy így volt-e?

Nem lehet tudni, és eleve merész elképzelés. Kevés bizonyítékkal lehet alátámasztani.

Ugyanakkor elgondolkodtató, és egyesek szerint nem kizárt, hogy az Ádám és Éva történet legősibb változatában Lilithnek tényleg nagyobb szerepe volt.

Hiszen a zsidó hagyományok tényszerűen említik Lilithet, tehát létezett, és komoly befolyása volt mindenre, amit az egyház érthető okokból elhallgatott…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.