CímlapsztorikMisztikum

Alig ismert tények a hunokról, amit elhallgattak a történészek? Angyalok nyelvét beszéljük, a legősibb nép vagyunk?

Édeni nyelvet, tulajdonképpen az angyalok nyelvét beszéljük, és Európa legősibb népe vagyunk?

Az ősvallás hordozói, akik távol keleti királyságokat is működtettek? Ezeket nem fogod olvasni a történelemkönyvekben, nem fogod hallani töri órákon!

Mert nem akarják, hogy tudd?!

Hirdetés

Európa legősibb népe

Bárkinél hamarabb itt lehettünk a Kárpát-medencében. Erre számtalan történelmi és régészeti bizonyíték van.

A Honfoglalást ma már egyre több történelemtudós úgy értelmezi, mint egyfajta hazatérést, ugyanis a Kárpát-medencében a “honfoglalókat” már magyar ajkú lakosság fogadta egyes feljegyzések szerint.

Egyes genetikai viszgálatok is alátámasztják ezta z elméletet.

Távol-Keleti királyságok

Ma már tudni lehet, hogy genetikailag a Távol-Keletig vagyunk visszavezethetőek. Kína ősi legendáiban is szereplünk és a hunok ellen építhették egye svélekedések szerint a kínai nagy falat is.

A kínai dinasztuák között is vannak hun eredetűek. A hunok konkrét királyságokat is “működtethettek” akkoriban kína területén, de erről alig beszélnek a történelemtudósok.

Az ősvallás hordozói?

A hunokról régóta úgy hírlik, hogy talán a legősibb nép a világon. Mivel Európa legősibb népe voltunk, sokak szerint az ősvallás hordozói is egyben.

Édeni nyelvet beszélünk

Egyes teóriák szerint a magyar nyelv a legősibb nyelv, és egykor az Édenkertben tulajdonképpen magyarul beszéltek.

Vagyis a jelenlegi magyar nyelv és szószerkezetek több mint 80%-a megegyezhet ezzel az ősi nyelvvel, az “angyalok nyelvével”.

Őskirajzás

Létezik egy teória, szintén meg nem erősített elmélet – arra, hogy a magyaroktól ered az emberiség, mert a jégkorszak alkalmával a Kárpát-medence népeinek nyújtott menedéket az ott lévő geotermikus energia, ott tudta az emberiség átvészelni a nehéz korszakot.

Hirdetés

Eszerint az emberiség és a népek jelentős része keveredhetett egykor a magyarok őseivel, és az emberiség a Kárpát-medencéből “rajzott ki” újra a jégkorszak elmúltával.

Attila európai hadjáratai

Eredetileg azt állította a történelem, hogy a hunok hadjáratai fosztogató, rabló-hadjáratok voltak.

Vannak azonban olyan elképzelések is, melyek szerint ezek valójában felszabadító hadjáratok voltak, és Attila hadserege szabadságot adott egyes népeknek.

Ez a mai napig vitatott, és talán hézagos is, de az tény, hogy érezhetően szereti a nyugat ráerőltetni Attilára a barbár történelem képet…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.