Címlapsztorik

Áll a balhé Béres Alexandra és Schobert Norbi között: megindult a nyomozás a Réka-ellenes Facebook csoport ellen

“Alexandra azóta sem keresett” – háborog Norbi, pedig néhány házra laknak egymástól, teszi hozzá.

Schobert Norbert megelégelte, hogy éveken keresztül őt és családját pocskondiázzák “A nagy Norbiréka” nevezetű Facebook-csoportban, ezért az ügyvédje útján feljelentést tett.

A nyomozás során egyelőre az nem derült ki, hogy igaz-e a balhét kirobbantó Király Dávid Izmael azon állítása, miszerint a csoport mögött valóban Béres Alexandra áll.

Hirdetés

Norbinak azonban azóta sem sikerült ezt tisztáznia a kollégájával.

Nekem továbbra sincs semmi bajom Alexandrával, de tény, hogy azóta sem keresett, hogy megbeszéljük a dolgokat, pedig csupán néhány házra lakunk egymástól.

Az is igaz, hogy a csoportban állandóan Rékát bántják és Alexandrát dicsérik, de ez persze, semmit nem jelent.

Én lennék a legboldogabb, ha kiderülne, hogy ehhez nincs semmi köze

– jelentette ki Schobert.

A Blikknek Norbi ügyvédje elárulta, ismeretlen tettes ellen rágalmazás és szerzői jogok megsértése miatt indítottak eljárást, aminek még tart a vizsgálati szakasza.

A nyomozás jelenleg is folyamatban van. A nyomozó hatóság nyomozati cselekményeket végez a tényállás teljes körű felderítése érdekében.

Ügyfelemhez a nyomozó hatóság részéről már több megkeresés is érkezett, az adatszolgáltatásokat teljesítettük, segítve ezzel az eljáró hatóság munkáját

– adott tájékoztatást a Blikknek dr. Polgár Bence.

Hirdetés

Béres Alexandra a továbbiakban sem kívánja kommentálni az ügyet, de korábban arról beszélt, hogy ő is jogi lépéseket tett neve bemocskolása miatt, hiszen állítása szerint semmi köze a csoporthoz.

Valamiért azonban mégsem kereste meg Schobertékat, pedig közel laknak egymáshoz, emiatt pedig többek számára gyanússá vált.

Ki mit gondol?

Bűnös lehet Béres Alexandra, vagy nem lehet ezt kinézni belőle?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.