CímlapsztorikÉrdekes világ

Amerika végnapjai: a nyugati civilizáció bukása, avagy a demokrácia nagy megőrülése

Az egészet dörzsölt politikusok és a mögöttük álló szervezetek már jó előre “kifőzték”. Csak a vak nem látja, hogy mi történik!

Egyetlen ember halála felforgathatja az egész világot. Kennedy elnök, Sztálin, Hitler, sorolhatnánk azokat a történelmi ikonokat, akik így vagy úgy, de éltükben és holtukban is Damoklész kardjaként lebegtek a civilizáció felett.

2020-ban a koronavírus járvány lecsengését követően egy újabb járvány kezdett el terjedni. Az amerikai társadalom egységét megbontó járvány.

Hirdetés

Egy közismerten büntetett előéletű férfi letartóztatása, majd az intézkedés során való megölése volt a gyújtózsinórja annak az egész Amerikát lángba borító folyamatnak, mely lassan az egész világot felemészti.

Zavargások törnek ki a nagyvárosokban, és már Európát is elérte a nagy megőrülési hullám.

Tüntetők támadnak a rendőrökre, szobrokat döntenek le, Londonban, Párizsban és Brüsszelben a hatóságok polgárháborúra emlékeztető jelenetekben csaptak össze a tüntetőkkel.

Hogy juthattunk idáig?

Kinek van igaza?

És miért nem lehet ezt kulturáltan megbeszélni?

Kik és hogyan felelősek azért, hogy ma már nincs diskurzus, mely alapvető féke lehetett volna az ehhez hasonló folyamatoknak?

A politikusok? Az őket kilóra felvásárló multivállalatok és lobbista csoportok? Maga az egyre inkább elfajuló társadalom?

George Floyd nem az OKA volt ennek az egésznek. Ő csupán egy tünet

Hirdetés

Tünete annak a rákfenének, mely az egész nyugati civilizációt átszőtte, mely elburjánzott, és most bontja darabokra a rendet Amerika utcáin, és már kikezdte Európát is.

Évszázados sérelmek, civilizációk között húzódó szakadékok, melyeket ugyan időről-időre eltemettek, vagy legalábbis ezt elhitették velünk de valójában mindig is ott voltak.

Az egyelők közt is vannak egyenlőbbek. A néha már nevetségesen hangzó frázis végre értelmet nyer.

A világunk még mindig itt tart.

Mindent csak FEKETE-FEHÉRBEN látunk, pedig az igazságnak sokkal több árnyalata van.

A politikai és társadalmi színvakság elképesztő mérteket öltött, és tulajdonképpen már állatokként kezeljük egymást.

Denzel Washington is kijelentette, hogy az ügy kapcsán nem lenne szabad számítania annak, hogy az elkövető fehér.

Mégis életre kelt egy olyan megfoghatatlan mozgalom, egy olyan őrület, mely azt érte el, hogy az emberek, a TÖMEG a saját hátán cipelje be ezeket az évszázados sérelmeket a Fehér Házba, rárúgva az elnökre az ajtót.

Ebből mostmár elég.

De hé! Ezt a mozit már egyszer levetítették nekünk. A történelem mindig is ismételte önmagát, mint egy beakadt vetítőgép.

Emlékszünk még a francia forradalomra, vagy a Los Angelesei zavargásokra? Akkor is a nép nevében, az egyenlőség jelszavával égettek fel városokat, országokat.

Az emberiség újra meg újra vissza lett küldve az iskolapadba, hogy megírja a dolgozatát, de ugyanazokat a hibákat követjük el újra és ÚJRA.

A nyugat civilizációja csak nemrég vakarta ki magát a sz-ból, de büszkén hirdette a milliós luxuskocsikból, pezsgővel a kézben, bekokainozva, hogy mennyire szép és jó is a világ.

Ja, és hogy fogyassz, zabálj és k*rj meg mindenkit és k/-rd meg mások véleményét, és tegyél magasról az igazságra.

Hiszen az az igazság, amit te annak hiszel, legyen az bármekkora baromság is.

Ebben a híres nyugati világban történhet meg az, hogy egyesek szerint lapos a Föld, és évezredes hagyományokat tiltanak be azért, mert valakinek ez az érzékenységét sérti.

Büszke lehet a nyugati világ a Starbucksban ülő és egész nap netező generációra, akik még egy kábelt sem tudnának bekötni.

Szép generáció, ha ez a jövő, akkor inkább már most lekapcsoljuk a villanyt.

Ahol a lányok példaképei a Kim Kardashian-féle agyon plasztikázott címlaplányok, akik büszkén hirdetik azt, hogy semmire sem jók, csak arra, hogy zavart keltően verik vissza fényt…

Ahol az emberek folyamatosan egymás életét irigylik, és ahol dögöljön meg a szomszéd tehene, csak mert nem mertünk olyan életet élni mint mások.

Ahol a felelősség felvállalása már rég elfeledett lovagkori szokásnak tűnik, és ahol a papok már nem bort isznak és vizet prédikálnak, hanem egy demizson töményért eladnák az anyjukat is.

A világ túlságosan leegyszerűsödött.

Aki nem ért velünk egyet, az ellenség.

Innen ered az egész. Az emberi társadalom a mai napig nem tudja magáról levetkőzni a törzsi gondolkodást, azt, hogy szekértáborokban éljen.

Ez a logika, és ennek az elemi ösztönnek a finom manipulálása vezethetett odáig, hogy a nyugati, egyre inkább fékevesztett társadalom megőrüljön, és végleg elszabaduljanak az indulatok.

Ma már nincs vita, nincs diskurzus semmiről.

Ha más vagy mint mi, más ligában játszol, akkor k-ss a p-fádnak.

Eközben pedig nem vesszük észre, hogy míg mindenki egymással marakodik, legfönt jót röhögnek rajtunk, és már csak egy kávét kérnek.

Sikerült újra atomjaira robbantani a társadalmat. Az emberi kötelékeket, a szolidaritást a másik iránt. Sikerült újra elérni azt, hogy soha ne legyen egységes fellépés azokkal szemben, akik emberek tömegeinek félelmét, frusztráltságát és kétségbeesését, dühét akarják szavazatoké erjeszteni.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.