CímlapsztorikEgészségünkÉrdekes világ

Amit az üdítőipar nem mond el: az igazság, mely porig rombolja a legnagyobb hazugságokat!

Ezt feltétlen tudnod kell! Így vernek át mindenkit, miközben kőgazdagra keresik magukat azon, hogy az egész világot megbetegítik!

Minden bizonnyal ez az élelmiszeripar egyik legnagyobb hazugsága, melyről még mindig nagyon sokan nem tudnak.

Pedig alapjában véve lehetne megváltoztatni a közegészségügyet, és rengeteg egészséges ember járhatna közöttünk, ehelyett halottaink vannak.

Hirdetés

Halottaink, mert nem túlzás azt állítani, hogy sok millió ember halt már meg az üdítőitalok közvetett negatív egészségügyi hatásai, vagy az általuk okozott szövődmények miatt.

Mégis túlzónak hangzik, nem hiszed el?

Akkor lássuk!

Úgy tűnik, a szervezet nem fogadja örömmel, amikor először fogyasztják őket. Kisgyermekes szülők szokták észrevenni azt, hogy gyermekeik arról panaszkodnak, hogy az üdítőnek rossz az íze, vagy csípi a szájukat.

Tanulmányok azt mutatják, azért még mindig több ember fogyaszt vizet, mint ezeket az italokat, hála az égnek.

Bár már vannak itt is olyan tanulmányok, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy egyes petpalackok bizony műanyagokat választanak ki a vízbe napfény vagy hő hatására, vagyis gyakorlatilag mérgező az ásványvizek egy része.

És akkor itt jön a rossz hír, az üdítőitalok hazugságainak ledöntése:

Elhízás, amibe milliók haltak már bele

A cukros italok megnövekedett fogyasztása hozzájárult a nagy elhízás-járványhoz, valamint a növekvő cukorbetegségben szenvedők számához – egy 2012-ben az “Institute of Medicine” tudományos folyóirat szerint közzétett jelentés szerint.

Hirdetés

A “Diétás” hazugság

Csak azért, mert az italra rá van írva hogy: “diétás”, a vizsgálatok arra utalnak, ez nem jelenti azt, hogy azok egészségesek is. Az emberek úgy tűnik, még mindig azt hiszik, hogy igen.

Egy nem is olyan régi, francia kutatók által készített tanulmány, amely az “American Journal of Clinical Nutrition”-ban jelent meg, erős korrelációt talált a diétás italok és a 2. típusú cukorbetegség között.

A tanulmányt ITT találod:

https://academic.oup.com/ajcn/article/106/2/614/4557620

Felborítja a szervezet egyensúlyát, szívmegállást is okozhatnak

Az energia italok fogyasztása, velük együtt a koffein bevitel egyre nő. Az ilyen italoknál nincs is behatárolva az, hogy mennyi lehetne maximális koffeintartalmuk.

Az is biztos, hogy nagy mennyiségű koffein és alkohol keverése például egy bulizás alkalmából, veszélyes koktélt jelent és sok fiatal került már miatta a sürgősségi osztályra.

Hormonokat és egyéb MŰanyagokat tartalmazhatnak

A cukrot és a koffeint, a színezőanyagokat és egyéb adalékokat leszámítva van még egy összetevő, ami aggasztó ezekkel a műanyag üveges “üdítőkkel” kapcsolatban.

Ez pedig a műanyag BPA ( biszfenol A) hormonszerű anyag tartalma, ami szépen lassan beleszivárog az italba.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!