Egyéb

Amorth atya elmondta, miért féltek annyira a gonosz lelkek és maga a Sátán is II. János Pál pápától

A már az üdvözítőnél örök nyugalomra lelt Amorth atya a valaha volt legnagyobb ördögűző papként vonult be a történelembe.

91 évesen halt meg, de a halála előtti években rengeteg dolgot, tapasztalást osztott meg a világgal.

Az emberiség pápája volt

Egy 2011-es interjúban részletezte azt, hogy miért félt a Sátán II. János Páltól.

Hirdetés

Amorth atya az exorcizmus során legtöbbször Jézus Krisztus nevét hívta segítségül, de szentek égi közbenjárásáért is gyakran fohászkodott.

Elmondása szerint az utóbbi években egyikük – II. János Pál pápa – különösen hatékony közbenjárónak bizonyult.

„Többször megkérdeztem a gonosz lelket, miért fél annyira II. János Páltól.

Kétféle választ kaptam, mindkettő elég érdekes.

Az egyik: “mert keresztülhúzta a számításaimat”. Úgy vélem, ez a kommunizmus bukására vonatkozik.

II. János Pál óriási jelentősége

A másik pedig: “mert annyi fiatalt ragadott ki a kezeim közül”. II. János Pál hatására ugyanis sok fiatal tért meg.

Sokan talán csak eltávolodtak az egyháztól, de II. János Pál miatt újra gyakorló hívők lettek.”

„Természetesen a Szűzanya még nála is hatalmasabb közbenjáró.

Ó, amikor a Szűzanyát hívja segítségül az ember! Egyszer azt is megkérdeztem a gonosz lélektől, miért fél jobban, ha a Szűzanyát szólítom, mint ha Jézus Krisztust.

Hirdetés

A Sátán is megjegyezte a nevét

Azt felelte, azért, mert jobban megalázza, ha egy ember győzi le, mint ha Krisztus.” – mesélte az interjúban.

Egy biztos: nagyon sokan osztják azt a véleményt, hogy II. János Pál pápa óta nem volt olyan jószívű, hithű pápája az egyháznak, mint ő maga volt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Ha tetszett, kövesd partnerünk tartalmait is!

Iratkozz fel a csatornára.

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.