CímlapsztorikTudomány

Aszteroida találhatja el a Földet a héten? Visszaszámlálás indul…

A NASA kiadta a figyelmeztetést a világnak.

Hamarosan elérhető a Földet egy viszonylag nagyméretű aszteroida.

A NASA az egész világot figyelmeztette, ugyanis a jelek szerint mindössze néhány napunk van hátra.

Hirdetés

A 2001 FO32 jelű aszteroida érkezése kapcsán természetesen azonnal felmerült a becsapódás lehetősége.

Nem csak azért mert hatalmas, közel 660 méteres nagyságú, hanem azért is, mert viszonylag közel halad el, ami akár “hiba habtáron belül” is lehet, ha rosszul számoltak a tudósok.

Ráadásul pályája közelsége miatt maga a NASA is potenciálisan veszélyes csillagászati objektumként tartja számon, ami elpusztíthatná a Földi élet egy részét ha valóban becsapódna.

Paul Chodas, a NASA földközeli objektumokkal foglalkozó központjának munkatársa szerint a 2001 FO32 pályáját 20 évvel ezelőtti felfedezése óta rengeteget tanulmányozták, így igen jól ismerik.

A kutató úgy véli, nincs rá esély, hogy az aszteroida 2 millió kilométernél közelebb kerüljön.

Az objektum túl halvány ahhoz, hogy szabad szemmel is látható legyen, de egy kisebb teleszkóppal már észlelhető.

A 2001 FO32 legközelebb 2052-ben fog hasonlóan közel kerülni.

Egyelőre arról nincsenek információk, hogy 2025-re módosulhat-e annyira pályája, hogy veszélyesebb legyen, azt azonban a NASA szakemberei elmondták, hogy a mostani, 2021 március 21-i becsapódás feltehetően nem fog megtörténni, ugyanis ahhoz szerencsére “messze” van tőlünk.

Ellenben viszont csillagászati szempontból közel, bolygónktól mintegy 2 millió kilométerre száguld majd el.

Hirdetés

Néhány év múlvára pedig vághatjuk újra a centit, hogy mennyire közelít majd meg minket.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.