Próféciái meglepően sokszor váltak valóra, 2021-ben pedig lehet, hogy minden eddiginél több szörnyűség fog történni velünk. Az 1503-ban született francia
2008-ban Szudán fölött nagyjából 4 méter átmérőjű és 8,2 tonnás meteor robbant. A tudósok szerint ritka összetételű meteor korábban egy
Újra megszólalt a filantróp milliárdos. Meglehetősen érdekes dolgokat nyilatkozott! Bill Gates és a világ számos tudósa, valamint a közvélemény egyöntetűen
Még a rajongók is teljesen kiakadtak. Szerintetek kinek van igaza? Megengedhet magának ilyet egy ilyen neves sztár? Hiszen ezzel rengeteg
A húszas évek közepéig tartanunk kell a távolságot az előrejelzése szerint, és valami olyan következhet be az emberiség történelmében, ami
Ezt magyarázza meg a NASA, vagy a Pentagon! Elhallgatott információk, melyek nyilvánvalóvá teszik azt, amit el akarnak hallgatni a Holdról!
A civilizációnk sorsának krónikája, éves lebontásban, avagy az emberiség jövőre előre meg van írva? A vak bolgár jósnő a halála
Igazán próbára tesz minket az időjárás a két ünnep között, ónos esőre és orkán erejű szélre kell számítani a következő
Böjte Csaba elmondta a 21. század magyar igazságbeszédét? “Nagy lelki ébredés van a Kárpát medencében, talán a nagyvilágban is. Az
2020 pokoli év volt, tele borzalmakkal, krízisekkel és olyan színfalak mögötti folyamatokkal, melyek a végletekig megosztották a társadalmat. Az embereket









