CímlapsztorikÉrdekes világ

Az állásod vesztheted, ha jön a második hullám – ha világszerte tömegével betegednek meg, mindennek vége

Avagy a vírusnál sokkal veszélyesebb világválság gazdasági vetületeiről kendőzetlen őszinteséggel…

Ezt senki – egyetlen vezető vagy kormány – sem fogja nektek nyíltan kimondani!

Az első hullám után sokáig lehetett bizakodni abban, hogy talán nem lesz akkora a gazdasági válság sem, mint amekkorától mindenki tartott.

Hirdetés

Azonban az már jól látható, hogy a koronavírus újra erőre kapott, és nagy mértékben fertőz.

Egyetlen nap alatt nemrég közel NEGYED MILLIÓVAL nőtt a fertőzöttek száma.

Sokkal mélyebb recessziót, magasabb munkanélküliséget és lassabb kilábalást hozhat a második hullám. És ezt akkor sem biztos, hogy ki lehet védeni, ha nem lesznek olyan szigorú lezárások, mint az első hullámnál.

Erről pedig nyíltan egyetlen kormány sem beszél!

Nyugaton egyenesen hülyítik az embereket, az USA-ban jöttek rá eddig egyedül, hogy nem kellene és nem is szabad semmit sem leállítani, ha beüt a krach, mert a vírus terjed ígyis-úgyis.

Ha viszont leáll a terhelés, az egész világot magával ránthatja…

A koronavírus-járvány hetek leforgása alatt felforgatta a 2020-as év gazdasági kilátásait, boltok zártak be, gyárak álltak le, a repülők a földre kényszerültek, ahogy a világ felvette a harcot a vírus terjedésével.

Az IMF becslései szerint a világgazdaság növekedése az előzetesen becsült 3,3 százalék helyett közel ötszázalékos recesszióba fog süllyedni az idén, a fejlett országokban pedig akár 8 százalék körüli recesszió is elképzelhető.

Ez pedig azt jelenti, bármiféle ijesztgetés nélkül, hogy nagyon meg kell becsülnünk a munkánkat, ugyanis sokan elveszthetik a következő hetekben, hónapokban.

Hirdetés

Ha Magyarországon ismét korlátozásokat kell bevezetni, akkor annak megint a fogyasztás és végső soron a munkahelyek látják a kárát – írja az Index.

Ráadásul egy második hullám esetén az OECD elemzése szerint az is extra kihívást fog jelenteni, hogy a legtöbb országnak már nem nagyon maradt monetáris mozgástere (ilyen például a jegybanki alapkamat-csökkentése) az élénkítésre…

Az OECD egy második hullám nélkül is elég borúlátó Magyarországgal kapcsolatban. 8 százalékos recesszióval számolnak a 2020-as évre, amelyet az előrejelzésük szerint 4,6 százalékos növekedés követhet 2021-ben.

A munkanélküliség alakulására is katasztrofális hatással lehet egy második hullám.

Ezt pedig számításba kell vennünk, és aki csak tud, annak fel kell erre készülnie majd.

Az OECD jelentése szerint Magyarország adóssága így 2021-re a 80%-ot is meghaladhatja, ha a borúlátó forgatókönyvek megvalósulnak.

Egy ország teljes lezárása havonta 3% GDP-t “éget el”, így a leggazdagabbak sem engedhetik meg majd az újabb leállást.

Így viszont virológiai szempontból borúlátóak a tudósok.

Ebben az esetben ugyanis a koronavírus járvány még drámaibb módon terjedhet el az egész világon.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.