“Az egész életem lepergett a szemem előtt” – halálközeli élményével sokkolta a tudósokat

Senki sem tud magyarázatot találni rá. A túlvilágból tért vissza egy üzenettel.

16 éves korában, amikor Tony Kofi építőipari tanuló volt Nottinghamben, leesett egy épület harmadik emeletéről.

Úgy tűnt számára, hogy az idő nagymértékben lelassult és látta, hogy egy összetett képsor pereg le a szeme előtt

-számol be róla az ÚjVilágtudat.

Ahogy leírta:

“Az elmémben sok-sok dolgot láttam: olyan gyerekeket, akik még nem is voltak, barátaimat, akiket még soha nem láttam, de most már a barátaim.

A dolog, ami igazán megragadt a fejemben, egy hangszer”. Aztán Tony a fejére esett és elvesztette az eszméletét.

Amikor a kórházba érkezett, más embernek érezte magát, és nem akart visszatérni előző életéhez. A következő hetekben a képek folyamatosan újból bevillantak az agyába.

Úgy érezte, hogy “meg akarnak mutatni neki valamit,” és hogy a képek a jövőjét képviselik.

Később Tony meglátta egy szaxofon képét, és felismerte, hogy ez az a hangszer, amelyen saját magát látta játszani.

A balesetből származó kártérítési pénzét arra használta, hogy vásároljon egyet. Most Tony Kofi az Egyesült Királyság egyik legsikeresebb jazz zenésze, aki kétszer, 2005-ben és 2008-ban elnyerte a BBC Jazz-díját.

Bár Tony hite, hogy látta a jövőjét, nem mindennapi, de korántsem ritka, hogy az emberek a másodperc töredékéig tartó életveszélyes helyzetekben múltjuk több jelenetének szemtanúivá válnak. Végül is innen származik az a mondat, hogy “az életem lepergett a szemem előtt”.

De mi magyarázza ezt a jelenséget? A pszichológusok számos magyarázatot javasoltak, de a Tony által tapasztaltak megértésének kulcsa talán magában az idő más értelmezésében rejlik.

A tapasztalatról szóló beszámolók, miszerint az ember életének élményei leperegnek a szemei előtt, több mint egy évszázadra nyúlnak vissza. 1892-ben egy Albert Heim nevű svájci geológus hegymászás közben lezuhant egy szakadékba.

Az esésről írt beszámolója szerint “mintha egy távoli színpadon lennék, mintha az egész elmúlt életem számos jelenetét játszotta volna le önmagától”.

Legutóbb, 2005 júliusában, egy Gill Hicks nevű fiatal nő a londoni metró egyik felrobbant bombája közelében ült.

A balesetet követő percekben a halál szélén lebegett, ahol, ahogy leírta:

“az életem lepergett a szemem előtt, minden jelenet bevillant, minden boldog és szomorú pillanatot láttam, minden, amit valaha tettem, mondtam, tapasztaltam”.

Bizonyos esetekben az emberek nem egész életük áttekintését látják, hanem egy sor korábbi tapasztalatot és eseményt, amelyek különös jelentőséggel bírnak számukra.

Talán meglepő, hogy amennyire elterjedt, az “élet áttekintésének tapasztalatát” nagyon kevesen tanulmányozták.

Néhány elmélet ugyan született, de érthetően kísérleti jellegűek és meglehetősen homályosak.

Például egy izraeli kutatócsoport 2017-ben azt javasolta, hogy életünk eseményei folytonosságként létezhetnek elménkben, és előtérbe kerülhetnek pszichológiai és fiziológiai stressz extrém körülményei között.

Egy másik elmélet az, hogy amikor közel vagyunk a halálhoz, emlékeink hirtelen felszínre bukkannak.

Ez összefüggésben lehet az “agykérgi diszinhibícióval,” – az agy normális szabályozási folyamataival – erősen stresszes vagy veszélyes helyzetekben, ami mentális benyomások “kaszkádját” idézi elő.

De az élet áttekintésének tapasztalatáról általában derűs és rendezett élményként számolnak be, teljesen ellentétben azzal a fajta kaotikus kaszkáddal, amely az agykérgi diszinhibícióhoz kapcsolódik.

És ezen elméletek egyike sem magyarázza meg, hogyan lehetséges, hogy ilyen hatalmas mennyiségű információ – sok esetben az ember életének összes eseménye – néhány másodperc alatt, gyakran sokkal kevesebb idő alatt megnyilvánuljon.

Forrás: ÚjVilágtudat