CímlapsztorikÉrdekes világ

Az elit világvégére készül: túlélő géneket ültetnek a kiválasztottakba, mehet a levesbe mindenki más?

A kutatók nagy port kavart kutatása szerint annak érdekében, hogy növeljék az emberek túlélésének esélyét egy apokaliptikus eseménynél, be kell építeni a csontvelőbe a módosított sejteket, hogy új, sugárzással szemben ellenálló vérsejteket hozzanak létre.

Furcsa kísérletek

Kínai tudósok az atomsugárzásnak ellenálló sejteket ültettek az emberi szervezetbe.

A kutatások szerint a módosított gén a rák és a cukorbetegség ellen is védelmet nyújthat.

Hirdetés

Egy kínai katonai orvostudósból álló csoport állítja, hogy a mikroszkopikus medveállatkából származó gént beépítették az emberi embrionális őssejtekbe, amely jelentősen megnövelte a sejteknek a sugárzással szembeni ellenálló képességét.

Azt mondták, hogy ennek a kísérletnek köszönhetően rendkívül ellenálló katonákat tudnak kifejleszteni, akik túlélik a nukleáris csapást is.

Yue Wen professzor szerint laboratóriumi kísérletükben

a medveállatka gént hordozó emberi embrionális sejtek csaknem 90 százaléka túlélte a halálos röntgensugárzás hatását.

Ezzel lényegében egy új, sokkal ellenállóbb emberi faj létrehozását jelentették be, még ha kis léptékekben is.

Kiválasztottak öröklik meg a kataklizma utáni Új Földet?

A hír kapcsán több különféle fórumon és a redditen is elterjedtek olyan szóbeszédek, melyek szerint a világelit arra készül, hogy túlélő géneket ültetnek a kiválasztottakba, majd mehet a levesbe mindenki más.

Azaz egy várhatóan nukleáris eredetű kataklizma során nullázódik az emberi populáció, kivéve azokat, akikben megvan a “beültetett” gén.

Az is lehet, hogy egy új generációt hagynak felnőni ezekkel a génekkel, mielőtt 8,5 milliárd embert elpusztítanak, de sokkal valószínűbb, hogy a már élő kiválasztottakba ültetik be ezeket

– állítják.

Hirdetés

Tudósokba, gazdag iparmágnásokba, politikusokba és olyanokba, akik kulcsszerepet játszhatnak egy esetleges nukleáris katasztrófa utáni újrabenépesítésben.

Ezzel ugyanis biztosítani lehetne azoknak a túlélését, akiknek csak akarják, és csak is azoknak.

Agenda-21 protokoll: élesítve?

Sokan egyértelműen az úgynevezett Agenda 21 protokollt hozzák fel, mely során több milliárd embert tüntetnének el a bolygóról rövid idő alatt.

A katasztrófa célja pedig nem más, mint az emberi népesség kritikus pont alá csökkentése.

Az elmélet hívei előszeretettel hozzák fel a Georgia Emlékművön található szöveget, mely szerint az emberiség létszámát 500 millió alá kell csökkenteni a tökéletes egyensúly elérése érdekében.

Azonban a fenti protokoll végrehajtására és ennek valóságára egyelőre szóbeszédeken kívül még senki sem mutatott fel egyértelmű bizonyítékokat.

Ez persze nem zár ki semmit, de az azért eléggé aggasztó. hogy a tudósok már azon dolgoznak, hogy az emberiség képes legyen túlélni erősen sugárszennyezett környezetben is.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.