CímlapsztorikEgészségünk

Az ember a saját lustasága és kapzsisága miatt betegszik meg!” – Nikolai Amosov sebész rájött a betegségek okára

Szerinte mindene népbetegségként az embert megtámadó betegségek ugyanaz az eredője.

Nicolai Amosov neve sokaknak ismerős lehet. talán a világ egyik leghíresebb sebészeként tartották számon, és elképesztő meglátásaival vonult be a történelembe.

Ő maga ugyanis hosszú évtizedeken át betegeskedett, azonban mégis hihetetlen kort élt meg a saját maga által kifejlesztett étrendjének köszönhetően, mely saját bevallása szerint is megmenthette életét.

Hirdetés

Nicolai Amosov rájött, hogy nem szabad csak és kizárólag az orvosoktól várnunk a segítséget.

Valójában az emberi lustaság és a kapzsiság az, ami megbetegíti a társadalmat és így az összes embert. Ha ezt a titkot mindenki tudná, sokkal több egészséges és kiegyensúlyozott ember járna közöttünk – állította.

Ha egészséges életmódot követnénk, a betegek aránya sokkal alacsonyabb lenne. De kevés embernek van elég akarata ahhoz, hogy egy adott étrendet kövessen.

Szerinte az egészség nem más, mint a saját tetsünknek egyfajta tartalkék enegiája.

Ezt az energiát pedig folyamatosan védeniés pótolni kell, hogy ne lépjenek fel különböző hiánybetegségek vagy lelki diszharmónia.

Elsősorban olyan termékeket kell fogyasztanunk, amelyek minimális mennyiségű zsírt tartalmaznak, valamint legalább 300 gramm gyümölcsöt és zöldséget naponta.

Rendszeresen kell mozogni, különösen, ha passzív módon töltjük az időt a munkahelyen.

Ajánlott e tekintetben a napi egy óra, vagy legalább 20-30 percnyi tornászás. Végül a legfontosabb dolog az, hogy megtanuljuk ellenőrizni saját pszichénket.

Ha úgy érezzük, hogy túlteng bennünk az adrenalin, intenzív testmozgással csökkenthetjük annak mennyiségét.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ne becsüljük túl a modern nyugati orvoslást és annak vívmányait, ne kezeljük istenekként az orvosokat.

Hirdetés

Ne váljunk gyógyszerfüggőkké és az állandó konzultációk függőivé. Becsüljük meg egészségünket és ne váljunk hipochonderekké.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.