CímlapsztorikÉrdekes világ

Az emberi sötétség határa: Koreaivá műttette magát egy fiatal influenszer – VIDEÓ

Nem hisszük el hogy ilyen van… Márpedig van! Az ilyen embereknek mégis, mi játszódhat le a fejében?!

Ezt kapjátok ki!

Nem mindnenapi sztopri söpört végig a világsajtón, amin az emebrek 90%-a megrökönyödsött, és értetlenül nézi, hogy mi t művelt magával egy valamire való fiatal…

Hirdetés

Oli London azt kéri, hogy ezek után ne britként, hanem koreaiként hivatkozzanak rá, mert a dél-koreai kultúrát érzi a sajátjának.

Ennek megfelelően az arcvonásait is átrendeztette kicsit.

Oli London brit influenszer most esett át egy 18 műtétből álló, 150 ezer dolláros plasztikai sebészeti beavatkozás-sorozaton, melynek végeredményeképpen – saját bevallása szerint – végre koreainak érezheti magát.

A férfi a dél-koreai popcsapat, a BTS nagy rajongója, ezért új külsejét a fiúbanda egyik énekesének, Jiminnek a megjelenéséhez igazíttatta. Sőt, nevét is Jiminre változtatta az erősebb azonosulás érdekében.

A férfi egy videóban jelentette be a sikeres átalakulását – tranzícióját –, melyet kifejezetten a Pride hónapjához igazított.

Mint elmondja a videóban: ez is egy fajta coming out, mert úgy érezte eddig, hogy rossz testbe született, de végre megtalálta a koreai identitását.

Az operációk során a többi között megemelték a szemöldökét, átalakították a szemhéját, az orrát keskenyítették. A dél-koreai kultúrát már korábban magáévá tette: élt az országban, és beszéli a nyelvet is.

„Igen, koreaiként azonosítom magam. Igen, nem bináris nemű vagyok. Igen, úgy nézek ki, mint Jimin. De ezek közül egyik sem adhat elég okot arra, hogy kivessen magában a társadalom, hogy az emberi mivoltomtól megfosszon, és megszégyenítsen azért, aki vagyok, egy nem bináris koreai”

– fogalmaz

Hirdetés

Hozzáteszi, hogy sokan, akik kigúnyolnák most, nem értik, hogy milyen érzés „egy egész életre csapdába esni egy rossz testben”, és bár ő csak nyolc éve érzi azt, hogy valamiért nem tud önazonos lenni, az elmúlt közel egy évtized nagyon kemény volt a számára.

„Össze voltam zavarodva, online zaklattak a kinézetem miatt, a Jiminhez és a Dél-Koreához fűződő rajongásom miatt, az emberek ezt nem értik meg.”

Végül kiemeli, hogy a tranzíciót nem azért csinálta végig, hogy reflektorfénybe kerüljön.

Ezt senki nem csinálná végig a figyelemért, senki nem vállalná be ezért a sok fájdalmat, ezt a sok szenvedést.

Azt kéri az emberektől, hogy tartsák tiszteletben a döntését.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!