Tudomány

Az emberiség túlélése került veszélybe: borzalmas felfedezést tettek a tudósok

Ez jelenleg minden korábbi veszélynél aggasztóbb.

Néhány évtizedünk van hátra, hogy tegyünk valamit, különben nem fog több gyermek születni ezen a bolygón.

A tudósok aggató dolgokat találtak az emberi szervezetben. A változások gyorsak és drámaiak!

Hirdetés

50 év alatt több mint felére zuhant a spermiumszám

50 év alatt közel 62,3%-kal zuhant a férfiak spermiumszáma.

Ez pedig azért nagyon aggasztó, mert kérdésessé válik ezen tendencia alapján az, hogy a következő 50 évben az emberiség képes lesz-e fennmaradni.

A kutatók már akkor beszámoltak róla, hogy a termékenységi mutatóként is értelmezhető spermiumszám az elmúlt negyven évben kevesebb mint a felére csökkent.

Ez a trend viszont a világ gyakorlatilag minden pontján megfigyelhető

-számolt be róla a Guardian az eredményekre hivatkozva.

Tehát nem csak arról van szó egyszerűen, hogy a nyugati fejlett országok káros életvitele lenne az oka.

Ez egy világjelenség, amire egyelőre senki sem tudja a magyarázatot.

A század végére nem születik majd több gyermek, meddővé válhat a civilizáció?

Éppen emiatt kongatta meg most valamennyi tudós azonnal a vészharangot.

Ez ugyanis azt vonhatja magával, hogy még 50 év és talán teljesen meddővé is válhat a társadalom, és eljöhet a pont, amikor nem születik már több gyermek.

Hirdetés

Ez pedig egy olyan riasztó jövőt vázol fel, mint amilyet “Az ember gyermeke” című sci-fiben láthattunk, ahol évtizedek óta nem születettet csecsemő és a legfiatalabb ember a bolygón is a fiatal felnőtt korába járt.

Nem tudni, mi okozza

Az okokról egyelőre alig tudni valamit. Egyszerre lehet a környezeti szennyezés,a stresszesebb életmód, de az ultrafeldolgozott élelmiszerek nagy arányú fogyasztása is.

Mások szerint az egész világot elárasztó, már az Antarktisz jegéből is kimutatható mikroműanyag lehet a valódi ok.

A tudósoknak további vizsgálatokra van szükségük ahhoz, hogy ezt megfejtsék.

Szerintetek mi lehet az oka?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.