Címlapsztorik

Az EU ledobja az atomot: napokon belül aktiválják a jogállamisági mechanizmust

És akkor elindul az EU politikai “buldózere” Magyarország felé…!

Ennek komoly és súlyos következményei lesznek!

Legkésőbb napokon vagy heteken belül aktiválhatja a jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság – ezt Didier Reynders igazságügyi biztos jelentette be a Bloombergnek.

Hirdetés

Az Euronews beszámolója szerint az interjúban Reynders nem tért ki arra, hogy Magyarország ellen is megindítanák a szankciós eljárást, Lengyelországról viszont azt mondta, „jelenleg a lehető legerősebb akta létrehozásán dolgozunk, hogy reagálhassunk”.

Ahogy arról írtunk már többször is, a magyar és a lengyel kormány kéz a kézben támadta meg az Európai Bíróság előtt a mechanizmust tartalmazó kondicionalitási rendeletet, szerintük ugyanis ennek az alkalmazása az uniós alapszerződésekbe ütközne.

A luxembourgi testület múlt hétfőn kezdte el tárgyalni az ügyet, ahol normál ügymenet szerint akár évekig is eltarthat a döntéshozatal.

A mechanizmus ügyét viszont gyorsított eljárásban tárgyalják, így akár 2022 elejére is döntés születhet a megtámadott rendeletről.

Reynders nyilatkozata alapján viszont az is elképzelhető, hogy a Bizottság mégsem várja meg a Bíróság döntését, és szankcionálni kezdik a jogállamisági feltételrendszert megsértő tagállamokat.

A jogállamisági mechanizmus lényege, hogy az uniós költségvetés és a helyreállítási alapok védelme érdekében az EU felfüggesztheti a tagállami kifizetéseket.

Igaz, egyelőre az is bizonytalan, hogy Lengyelország és Magyarország hozzáférhet-e ezekhez a forrásokhoz, a Bizottság ugyanis még mindig nem hagyta jóvá sem a varsói, sem a budapesti kormány helyreállítási tervét.

Több milliárd eurónyi uniós forrást fagyaszthat be így a jogállamisági mechanizmus alkalmazásával a Bizottság

– a Bloomberg cikke szerint míg Lengyelország 36 milliárd euró (átszámítva 13 ezer milliárd forint), Magyarország 7,2 milliárd euró (azaz 2,6 ezer milliárd forint) támogatástól eshet el.

Hirdetés

Persze elképzelhető, hogy az Európai Bizottság ezzel a nyilatkozattal akarja eloszlatni az Európai Parlament felháborodását: az EP-képviselők ugyanis már január óta azt várják a Bizottságtól, hogy alkalmazzák a jogállamisági mechanizmust.

Júniusban döntöttek arról a képviselők, hogy akár perre is mennének a biztosok ellen a mechanizmus érdekében, október közepén pedig az Európai Parlament igazságügyi szakbizottsága azt javasolta az EP elnökének, hogy indítsa el a pert az Európai Bíróságon a Bizottság ellen.

Így most David Sassoli EP-elnök kezében van a döntés, hogy a lengyel-magyar kormány pere mellett indít-e egy újabb bírósági eljárást a mechanizmus ügyében.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Ha tetszett, kövesd partnerünk tartalmait is!

Iratkozz fel a csatornára.

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.