Tudomány

Az oltatlan gyerekeken és felnőtteken söpörhet végig a negyedik hullám

Biztos hogy itthon is végig fog söpörni a lakosságon – állítják magyar virológusok.

“A vírus olyan populációt keres, amelyet továbbra is képes megfertőzni, és úgy tűnik, jelenleg a gyerekekben találja meg ezt…”

Egy friss amerikai kutatás bizonyítéka szerint a jól haladó oltási ütem mellett a gyerekek esetében megmaradt a súlyos megbetegedés rizikója egészen addig, míg ők oltatlanok.

Hirdetés

Az Egyesült Államok járványügyi hivatala, a CDC adatai szerint a 12-17 éves, kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek közel harmada intenzív terápiás kezelésre szorult, 5 százalékukat pedig lélegeztetőgépre is kellett tenni.

A legtöbb kórházba szállított tininek, az érintettek hetven százalékának volt valamilyen alapbetegsége, harminc százalék azonban úgy került kórházba, hogy semmilyen alapbetegség nem jelentett esetében rizikófaktort.

CDC az adatokat ismertetve arra biztatja a tinik szüleit, hogy adassák be a vakcinát gyerekeiknek, mindenkit figyelmeztetve arra, milyen

súlyos következményei lehetnek a betegség szövődményeinek,

írja az ABC News.

“Mélységesen aggaszt a kórházba került serdülők száma, és szomorúan látom, hány kamaszt kellett intenzív osztályon kezelni vagy géppel lélegeztetni. Ennek a szenvedésnek a nagy része megelőzhető lenne”

– mondta a CDC igazgatója, Rochelle Walensky.

Walensky a kamaszokat arra biztatja, hogy ne tegyék le a maszkot, viseljék azt továbbra is, amíg nincsenek beoltva, akkor is, ha olyan helyre mennek, ahol ezt nem követelik meg tőlük.

Az Egyesült Államokban május óta lehet a 12 év fölöttieket a Pfizer vakcinájával oltani: az engedélyt az oltás használatára már az Európai Gyógyszerügynökség, az EMA is megadta.

Hirdetés

Az USA-ban már több mint félmillió 12 év feletti gyermek kapta meg az oltást a hivatalos tájékoztatás szerint komplikációmentesen.

Mindeközben a jelenlegi amerikai megbetegedések 25 százalékát tinédzserek adják a The Guardian tudósítása szerint: Richina Bicette arról beszélt, hogy az egyre alacsonyabb esetszámok és egyre magasabb oltottság mellett a

A vírus olyan populációt keres, amelyet továbbra is képes megfertőzni, és úgy tűnik, jelenleg a gyerekekben találja meg ezt.

Amerikában a szövetségi hatóságok ezen a héten kezdenek vitát arról, hogy a 11 év alatti gyerekek oltását is megkezdjék-e a közeljövőben.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.