CímlapsztorikÉrdekes világ

Az ország, mely a leggyorsabban állt talpra a 2008-as válságból: elzavarták a bankokat ahelyett, hogy “mentették” volna őket

A világ nagy része – köztük Magyarország is – azonban épp az ellenkezőjét tette.

Nemzetrabló bankárdinasztiák és külföldre menekített állami vagyonok hálójában.

Avagy a bennfentesek mindenről tudtak már a válság előtti időszakban is.

Hirdetés

Mindent bedöntő pénzügyi válság

A 2008-as nagy világválság rengeteg országot vetett vissza, vagy tett tönkre véglegesen. Az egyik legnagyobb “vérszivattyú” volt pénzügyi téren, sok családot sodort a tönk szélére.

Idehaza pedig a lassuló, majd recesszióba zuhanó gazdaság mellett rengeteg embernek dőlt be a devizahitele, adósodott el, majd vesztette el otthonát.

Az elmúlt 50 év egyik legnagybb pénzügyi és lakhatási katasztrófája következett be.

Azt azonban kevesen tudják, hogy ott lett volna az orrunk előtt a megoldás, a Magyar Állam mégsem lépte meg, pedig volt egy példa, egyetlen példa, ahol megtették.

Az ország, ahonnan “elzavarták” a bankokat

Ez az ország nem más volt, mint Izland ahol az államfő és kormánya nem tökölt azzal, hogy kinek az oldalára álljon.

A bankárok helyett a népet választotta, és kvázi elzavart a bankokat. Rengeteg bankár ellen történt jogi eljárás is, voltak olyanok, akiket be is börtönöztek.

A bankok egy részét pedig vagy kizavarták az országból, vagy súlyosan megadóztatták, hogy visszafizessék a károkat, amiket okoztak.

De hogyan csinálták mindezt? És miért nem lépte meg szinte egyetlen más ország sem?

Nos, ez itt a fogas kérdés, de a válasz felkavaróbb annál, mintsem hogy hallani akarnád.

Hirdetés

Izland csodálatos, ámde egyedüli módon döntötte el, hogyan kezeli a katasztrófát.

Egyszerűen hagyták csődbe menni a bankokat, ami 85 milliárd dollár veszteséget eredményezett – ami bőséges alapot szolgáltatott az ügyészség számára a banki vezetők vizsgálatához és elítéléséhez a különböző csalással kapcsolatos vádak következtében.

A magyar kormány a pénzügyi karhatalom oldalára állt a néppel szemben

Egy másik utat választva az Egyesült Államok kisegítette a bankokat, és a vezetőiket bírság kiszabása után felmentették a felelősség alól, melyet végül a vállalatok fizettek meg, vagyis a vezetők, akik állítólagosan felelősek voltak a zűrzavarért, megúszták.

Ezt a “modellt” követte aztán szinte mindneki, köztük Magyarország is.

A magyar kormány a bankok oldalára állt és a mögöttk álló pénzügyi karhatalom oldalára.

Bennfentesek: ők voltak azok, akik segítettek romba dönteni a pénzügyi világot

Ezzel a témával, é.s a válság előtti napokkal, hetekkel, a visszatartott információkkal foglalkozik a Bennfentesek című film.

Sokak szerint az egyik legmegbotránkoztatóbb alkotás az elmúlt években, ugyanis tényleg kendőzetlenül mutatja be a gátlástalanságot, az emberi kapzsiságot, mely a válsághoz vezetett…

Elgondolkodtató és tanulságos…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.