CímlapsztorikMisztikum

Az utóbbi idők egyik legfontosabb írása: A tegnapelőtt az új holnapután – rágódj rajta, emészd meg

A globalizáció 20. század végi, 21. század elejei modellje szánt szándékkal rombolta le a társadalmak immunrendszerét, amelyre számos politikai, gazdasági, katonai megoldás kínálkozott:

Tényleg ez állna a háttérben, vagy csak véletlen egybeesések sorozata?

A konteó mögött persze lehetnek igazságok, mivel meglehetősen sok logika vna mögötte.

Hirdetés

Ezek közös célja az volt, hogy a nemzetállamokat kívülről és belülről is meggyengítsék, önvédelmi képességüket lecsökkentsék, vagyonuktól megfosszák őket s korlátozzák területi joghatóságukat.

A kialakult egészségügyi válságot vagy a nemzetállamok maguk oldják meg, vagy senki.

Ez a jövőben fel fogja vetni az EU szükségességének és potenciájának kérdését, mert ha a bajban nem segített, akkor mi végre létezik? – bocsátja előre a történész, aki végül azt is felvázolja, hogy milyen eszme mentén rendeződhet újra a világ.

Nem lőjük le, olvassátok el!

„Jön az új és régi lesz, és visszajön a régi, mely újnak látszik.” (Asbóth János)

Az írást a világhelyzete tette közzé, ahol egy konspirációs teóriának ható összefüggés rendszert vázoltak fel külföldi információkra alapozva.

De vajon tényleg egy összeesküvésről van szó?

Vagy valóban egy Új Világrend formálódik, és alábukik a jelenlegi világkorszak?

Miről szól ez az egész, és ebben a nagy kirakósban vajon ténylegesen mennyi szerepe van ennek a vírusnak?

Olyan ez az egész, mintha egyfajta sokkolásos hadműveletet akarnának végrehajtani a világ társadalmán.

Hirdetés

A társadalomnak, akárcsak az embernek, teste van és rendelkezik immunrendszerrel – előbbi az állam, utóbbi a szuverenitás, amelynek legláthatóbb eszközei a népi felhatalmazás, a hatékony kormányzat és a nemzeti határok.

Ezek megerősítésére van szükség, hiszen a jelenlegi összetett válságot pontosan ezek mellőzése váltotta ki.

A konteók szerint a mostani világjárvány egyáltalán nem független a lassan de biztosan alakuló világrendtől. Sőt.

A jelen világrend válságba kerülésének fő bizonyítéka, és annak, hogy egy Új Világrend jön létre.

Az emberiség egyértelműen komoly válaszút előtt áll: kolonizáció vagy öngyarmatosítás.

Az örökös „válság” nem más, mint maga a neoliberális kormányzati filozófia (ennek működését láttuk idehaza 2006 és 2010 között).

A rá jellemző cinikus fordulattal a nemzetközi anarchisták jelszavát (No nation, no borders) nem más, mint a világkapitalizmus valósította meg.

Jól megfigyelhető, hogy a hatalom forrását és gyakorlásának legitimációját miképpen akarják elszakítani a népi/választói felhatalmazástól és helyettesíteni.

Valójában sokak szerint végig ez volt a cél.

Egy olyan globális válság, egy fenyegetettség generálása, mely miatt az emberek önként mondanak le alapvető jogaikról csak azért, hogy a mindenkori államhatalmak megvédjék őket.

Elvégre ki ne adná az életét azért, hogy túléljen? Az embereknek cserébe már nem számít majd az, hogy mindenhol mindenkit meg fognak figyelni.

Persze a saját védelmünkben – legalábbis ezt fogják hangoztatni, közben egy világdiktatúrát építhetnek ki, ha nem vigyázunk…

Forrás: Vilaghelyzete

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!