Egészségünk

Bejelentés: Vége lesz a kórházi elfekvőknek, az új helyen biztosan fizetnie kell az ápoltnak

A kórházak helyett a szociális ellátórendszerre bízná a belügyminiszter azon tartós ápolásra-gondozásra szorulók ellátását, akik valójában nem igényelnek kórházi szintű ellátást, mégis az ápolási osztályokon (köznapi néven elfekvőkön) vannak.

A friss törvényjavaslat szerint a kórházaktól a szakápolási központokhoz kerülnek az ágyak, a személyzet és a betegek is. Utóbbiak választhatnak:

Hazamennek vagy maradnak, de utóbbi esetben fizetniük kell.

Hirdetés

A párhuzamosságok felszámolására és a kórházi ellátás indokolatlanságára hivatkozva alakítaná át a szakápolás jelenlegi rendszerét az egészségügyért felelős Pintér Sándor friss törvényjavaslata.

A változtatás indoklása szerint

“a fekvőbeteg szakellátás ápolási ágyain fekvő betegek elsősorban ápolásra szorulnak, azaz mindennapi szükségleteiket, mint az étkezés, tisztálkodás, öltözködés nem tudják segítség nélkül megoldani, többségük kórházi elhelyezése azonban már nem indokolt”.

A javaslat célja, hogy “az ápolási szükséglettel rendelkező személy az állapotának és igényeinek megfelelő szolgáltatást kapja”,

márpedig “az ellátottak szempontjából eredményesebb, ha a szociális ágazat keretében kapják meg a szükséges gondoskodást,

hiszen a szociális intézmény teljes ellátást – fizikai, mentális és egészségügyi gondoskodást – nyújt lakóinak, emellett személyes igényeiknek megfelelően otthon-jelleget biztosít számukra”.

Ez azért veszélyes, mert alapvetően igaza van abban, hogy aki tartós ellátásra szorul, annak nem a kórházban van a helye.

Csak erre nem az a megoldás, hogy “oldd meg magadnak, paraszt”.

Hanem az, hogy létrehozunk szociális ellátó intézményeket, megfelelően megfizetett és képzett ellátószemélyzettel, akik emberi bánásmódnak részesítik az ápoltakat.

Hirdetés

Bár a tapasztalat az, hogy ez még a fizetős helyeken sincs így.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!