CímlapsztorikÉrdekes világ

Beoltatnád a gyereked, ha csak így érhető el a nyájimmunitás és a járvány vége?

A tudósok nagy port és heves vitákat kavaró kérdést tettek fel a világ számára. Könnyen lehet, hogy szükség lesz rá…

Azt is elmondták, hogyan és miért! Ki mit gondol erről?

Egyre biztosabb, hogy előbb vagy utóbb, de nem kerülgethetjük a forró kását.

Hirdetés

A Harvard Egyetem tudósnője, és sok más szakember is azt mondja egyöntetűen, hogy a nyájimmunitás elérés lenne a cél, és csak így állítható meg, vagy lassítható le a világjárvány annyira, hogy érdemben meg tudjuk nyerni ezt a “csatát”.

Ez azonban óriási port kavart, nem véletlenül.

Még felnőttek is sokan hezitálnak, a gyerekére pedig különösen “érzékeny” az ember.

Ugyanakkor a tudósok azt mondják, hogy idővel kötelező gyerekkorban adható védőoltás is lehet akár belőle.

A Sinopharm vakcina gyártója egyébként nemrég jelentette be, hogy szükség esetén gyerekeket is lehetne oltani vele.

Ez azért érdekes, mert elméletben nem végeztek eddig túlságosan sok kísérletet az egyes vakcina gyártók gyerekeken, vagy azok csoportján.

Ugyanakkor más források szerint egyes gyártóknál már tervbe van véve, van, ahol kis létszámban pedig már kísérleti jelleggel teszteltek is vakcinákat.

Ki mit választana, ha a gyerekét is be kellene oltani azért, hogy újra vissza kaphassuk a régi életünket?

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.