CímlapsztorikÉrdekes világ

Szlávik lányai Dubajban nyaralgatnak: nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet

Bort iszik, vizet prédikál esete? Sokak szerint különösen kínos, mert ő lenne a járvány elleni harc egyik “arca”… Vagy nekik mindent lehet?!

Dubajban nyaralt dr. Szlávik János lánya, legalábbis erről tanúskodik az a fotó, melyet a Blikk szerkesztőségébe juttattak el.

Ez több okból is problémás lehet sokak szerint.

Hirdetés

A külföldi utazás ugyan nem tiltott, ám nem lehet elmenni amellett, hogy a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa épp a koronavírus-járvány elleni küzdelem egyik fő arca, aki nem egyszer vett részt az operatív törzs sajtótájékoztatóján szakemberként

írja a Blikk.

Február második felében Szlávikot vakcina és utazás témában kérdezték, akkoriban elég markáns álláspontja volt róla, és ez nem is volt olyan régen.

Akkor azt nyilatkozta, a koronavírus miatt nyárra még nem venne repülőjegyet. A határok megnyitásról szólva elmondta, a járvány elején még bízott benne, hogy nyárra rendben leszünk, majd nyár végére tolta az időpontot.

“De most teljesen el vagyok bizonytalanodva, inkább őszre teszem a nyitást, még nem vennék repülőjegyet nyárra”

– mondta az infektológus főorvos.

Alig pár nappal ezelőtt pedig arról beszélt:

Elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezés miatti hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg és kerülnek kórházba.

Mindezek fényében kissé ellentmondásos, hogy Szlávik családtagjai külföldre utaztak nyaralni, pont akkor, amikor a harmadik hullám tombol, s folyamatosan nő a fertőzöttek és a kórházban ellátottak száma.

Hirdetés

Forrás: Blikk

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!