CímlapsztorikÉrdekes világ

Biden: Orbán egy totalitárius gengszter, és itt az ideje lebontani a rendszerét

Hadüzenet Orbánnak: az összes hozzá hasonlónak “vesznie kell”?!

Egyre valószínűbb, hogy a külföldi erők, köztük maga Joe Biden is az olyan rendszerek megbuktatásán dolgozik, mint amilyen Orbán Viktoré.

Az USA új elnöke ugyanis korábban több ízben burkoltan hadat üzent azoknak a vezetőknek világszerte, akik nem demokratikus jogállamokat működtetnek.

Hirdetés

Ezzel pedig egyúttal Orbánnak is mattot adott, sőt, szóbeszédek vannak arról, hogy Biden régóta Magyarországon tartja a szemét és kiemelt célként kezeli.

Vagyis gyakorlatilag célkeresztbe vette Orbán Viktort.

A Biden adminisztráció ugyanis nem barátja az Orbán kormánynak, szoros ellentétek vannak közöttük és Biden világszerte vissza szeretné szorítani, kvázi megbuktatni az autoriter és egyéb rendszereket.

Ehhez pedig nyilvánvalóan minden eszköze megvan,hiszen korábban egy egykori CIA vezető tálalt ki arról, hogy korábban Amerika már belefolyt egyes országok demokratikus választásaiba azért, hogy az érdekeinek megfelelő választási eredmény “álljon elő”.

Ám ezt mindig a demokrácia és az igazságosság érdekében tették, ennek ellenére rengeteg kritikai érte és éri ma is emiatt az USA-t.

A rossz nyelvek szerint Biden politikai atomot dobhat le Orbánra és őszre, valamint jövőre a magyar választások előtti időszakra nagyon durva dolgok vannak “időzítve”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.