CímlapsztorikÉrdekes világ

Bill Gates a koronavírusnál is sokkal rosszabb dologra figyelmeztette a világot

Ha MEGINT igaza lesz, akkor az emberiség napjai már most meg vannak számlálva…

Az elmúlt hónapok bebizonyították azt, hogy súlyosan nagy hibát követett el a világ abban a tekintetben, hogy nem hallgatott a világ legnagyobb milliárdosára, Bill Gates-re.

A filantróp Gates már 2015-ben figyelmeztetett arra, hogy érkezhet a közeljövőben egy nagy világjárvány, mely milliókat ölhet meg.

Hirdetés

A 2020-as évet elnézve eddig szinte tűpontosan bejöttek a számításai és a jóslata.

Éppen ezért sokan figyelmeztetnek:

Érdemes mostantól jobba odafigyelni arra, amit mond vagy “jósol” világnak a közeljövőben.

És nem egy világjárvány volt az egyetlen olyan várható jövő, amire figyelmeztetett.

Azonban valami, a koronavírusnál sokkal rosszabbra hívta fel a figyelmet, ami minden életet elpusztíthatna a Földről, ráadásul a nyugati civilizációval “végezne” a leghamarabb.

Egy inetrjúban Stephen Colbert kérdezgette a milliárdos Nostradamust, hogy mire számíthatunk a jövőben.

Bill Gates, Ön figyelmeztetett a jelenleg is zajló világjárványra, de nem hallgattuk Önre.

Ezért most azt kérdezzük, mi a következő figyelmeztetése a világ számára a következő 5 évre, amire érdemes lenne hallgatnunk?

Bill Gates a friss interjú kapcsán a válasz előtt azonnal leszögezte, hogy most sem akarta hogy igaza legyen, és a következő fenyegetéssel kapcsolatban is így gondolja.

Hirdetés

Gates elmondta, hogy a közeljövőben, akár 5 éven belül az egyik legnagyobb fenyegetés már nem egy járvány lesz, hanem egy lehetséges biológiai eredetű terrortámadás.

Vagyis a bioterrorizmus mérheti a végső csapást az emberiségre, ha nem készülünk fel már most annak elhárítására.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!