CímlapsztorikÉrdekes világ

Bill Gates ledobta az atomot: új világjárvány közeleg

Figyelmeztet: koronavírus után újabb pandémia törhet ki, de immár egy másik kórokozó miatt.

Bill Gates volt a vendége a minap zajlott Munich Security Conference-nek, ahol elsősorban biztonságtechnikai témában kérdezték őt. A Microsoft társalapítója ugyanakkor nem kerülhette el azt a másik dolgot sem, ami ugyanúgy kihatással van a napjainkra: ez pedig a koronavírus-járvány.

Hirdetés

Gates-nek – aki sokak világlátásával ellentétben nem felelős a pandémiáért

– az az általános vélekedése, hogy a koronavírus után egy újabb világjárvány törhet ki.

Ezt azonban valószínűleg egy másik kórokozó okozza majd. Azzal nyugtatta ugyanakkor közönségét, hogy most még a „ma” van, a koronavírus elleni küzdelmünk pedig jól áll:

Szerinte az oltásoknak köszönhetően drámaian csökkent a súlyos megbetegedések miatti kockázat.

Gates ugyanakkor rámutatott: nem szabad hátra dőlnünk, az orvostechnológia fejlesztése mindennél fontosabb.

Ha pénzt fordítunk rá, úgy hatékonyabban védekezhetünk a jövőbeni betegségek ellen is

– hangsúlyozta a milliárdos a CNBC összefoglalója szerint.

A milliárdos ezután arra szólította fel a kormányokat, hogy azok már most fektessenek be a kutatásokba. „Egy következő világjárványra nem olyan drága felkészülni.

Ez nem olyan, mint az éghajlatváltozás. Ha racionálisan cselekszünk, időben elkapjuk”

Hirdetés

– magyarázta az egészségügyi kérdésekben is egyre gyakrabban felszólaló üzletember.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.