Tudomány

Bizarr jelenségek zajlanak a Jupiter egyik holdján – felvételeket készített a NASA

Egyértelmű, hogy aktivitást észlelt a Juno űrszonda…

Szerintetek mi lehet?

A felvételek az egész világot bejárták, és eleinte sokan találgattak arról, hogy pontosan mi is látható a Juno űrszonda által készített anyagon, amit a Jupiter egyik holdjának közelében tartózkodáskor készített.

Hirdetés

Az eset még 2018 december 21-én történt, a téli időszak közben.

Az Io nevű holdról van szó, aminek a felszínén, egész pontosan a légkörében figyeltek meg furcsa alakzatokat.

Három olyan képkocka is készült, melyen jól kivehető egy fénylő massza, amiről az első napokban csak következtettek, hogy mi lehet.

Maga a felvétel fekete fehér volt, később rekonstruálták a NASA tudósai az anyagot.

A fénykép körülbelül 300.000 kilométer távolságból készült.

A Naprendszer egyik legnagyobb vulkánkitöréseinek egyike látható rajta.

Az Io holdról készült felvételen jól kivehető, hogy ez egy hihetetlenül erős vulkanikus aktivitás, amire eddig nem figyeltek a tudósok.

Azt eddigi is sejtették, hogy geológiailag nem halott az Io, de senki sem számított ilyen mértékű anomáliákra.

Scott Bolton az t is elmondta, hogy a hatalmas világos folt nem más, mint a hold felszínéből a légkörbe, és az űrbe áramló füst és törmelék részecskék sokasága.

Hirdetés

Egy Infravörös felvételt is készítettek a holdról, ezen szintén jól látható a kitörés.

Egy igazi robbanás volt, melyet valamilyen geológiai folyamat okozott, de ennél bővebbet nem tudnak megállapítani a csillagászok, mert mint ahogyan ők is fogalmaznak, oda kellene repülniük és megnézniük.

Egy biztos: az ilyesfajta aktivitások szokatlanok, és figyelemre méltóak.

Ott van például a Hold, mely nem rendelkezik geológiai aktivitással a jelenben, noha régebben , évmilliókkal ezelőtt az is aktív volt.

Jelenleg is rejtély, hogy az aktivitásnak pontosan mi az oka, de feltehetően az Io magja még nem hűlt ki teljesen, és nagyon aktív, ez magyarázhatja a hatalmas vulkánkitöréseket.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!